Ne sodródjunk az árral, hanem műveljük magunkat

„Nem hiába kapja sorra az elismeréseket, rengeteg könyvet, újságcikket írt, és számtalan előadást tartott a magyar nyelv és kultúra, valamint az újságírás témájában. Mi indította el ebbe az irányba?

Ehhez vissza kell menni egészen a gyerekkoromig. Mióta tudok, mindig szerettem írni és szerepelni. A szereplésből a tanítás maradt meg – a tanárok általában szeretnek szerepelni –, viszont sosem készültem egyetemi tanárnak. Sodródtam az életben, ezek csak úgy adódtak: jó tanuló voltam az egyetemen, ahogy végeztem három fő szakon (magyar, néprajz, népművelés), rögtön kaptam egy tanársegédi állást. Néprajzos akartam lenni, viszont a nyelvészek kínáltak állást, és ha valaki kap egy ilyen ajánlatot, azt elfogadja. Szerencsére mindig nagyon élveztem a munkám, előadás és írás, ahogy az gyermekkoromban elkezdődött. Viszont a bölcsészettudományhoz meg kell érni, nem lehet 20 évesen monográfiákat írni. De mostanra talán erre is alkalmassá váltam.

Mit szeret a tanári pályában a legjobban csinálni?

Ami miatt szerettem csinálni, azok az értelmes hallgatók. Egyre kevesebb van belőlük, szerencsére még mindig akadnak. Voltak nagy előadásaim, 200, sőt 400 fősek is, 150-en bejöttek reggel, a bölcsészek szerint »hajnalban« (8 órakor), tapsviharban törtek ki a végén. Ez most, a távolléti oktatásban hiányzik. Az online előadások teljesen mások. Továbbá mindig jó érzés szembesülni a tudattal, hogy szinte mindenhol vannak már tanítványaim, olyanok is, akik már doktorit végeztek. Az egyetemi oktatásban pedig nagyon szeretem a szellemi szabadságot: az egyetem végülis a tudományok csúcsa, lehet kutatni, elméleteket gyártani és amit fontosnak tartok: alkalmazni. Nem véletlenül vagyok szakgazdája az alkalmazott nyelvészetnek.

A nyelv természetéhez tartozik, hogy folyamatosan alakul, átalakul a beszélő, a társadalom által. Ezt megakadályozni nem lehet, sőt nem is szabad. Mi a feladata ebben a folyamatban a nyelvművelőnek?

A nyelvész általában ódzkodik, hogy beleszóljon a nyelv aktuális ügyeibe. A nyelvművelő azt mondja, megpróbál segíteni azoknak, akik bukdácsolnak a nyelv rögös útjain. Szerintem a nyelvművelő egy alkalmazott, gyakorlati hasznos nyelvész, aki ismeri a nyelv törvényszerűségeit, változásait és a nyelvi változatok közötti csetlő-botló embereken igyekszik segíteni. Foglalkoztatja a magyar nyelv és kultúra jövője, hiszen ma kell eldönteni, hogy mi legyen például az oktatásban, mivel ebből alakul a jövő társadalma. Természetesen ebben a kérdésben nincs összhang a nyelvészek között, én ebben eléggé konzervatív álláspontot szoktam képviselni. Tartok az örökké változtatni, megújítani akaró kezdeményezésektől, az iskolát pedig iskolának gondolom, nem játszótérnek.

Tanúja volt annak, ahogy a technika fejlődése megváltoztatta a világot maga körül. A világháló térnyerése átjárót képez kultúrák és nyelvek között. Nyelvészként és néprajzkutatóként hogyan éli ezt meg?

Szkeptikusan. Sokat foglalkozom az informatika társadalmi hatásaival, azon belül a kulturális és nyelvi hatásaival. Ami utóbbit illeti, azokkal kapcsolatban nem vagyok szomorú, viszont tény, hogy nagy nyelvi változások történtek, kialakult az élőbeszédnek és az írásbeliségnek egy másodlagos változata. Igazából a kulturális átalakulást emelném ki, ezzel kapcsolatban vagyok nagyon szkeptikus, szerintem nem egyszerűen egy technológiai váltás történik, inkább egy evolúciós váltás. Nagyon megváltozott az emberek hozzáállása az időhöz, a műveltségi tartalmakhoz, az emberi kapcsolatokhoz. A nyelvből ezekre rá lehet jönni, és amit mi ki tudunk mutatni, azok nem túl vidám képet mutatnak a jövő világáról.

Mit tehetnek a hétköznapi emberek, hogy nyelvünk szépségeit megőrizzék?

Ha a hétköznapi emberek el tudnák azt érni, hogy a kultúra kipróbált formáit, a társadalomban kimunkált jó gyakorlatokat és módszereket fenntartanák a kisebb közösségekben, azzal nagyon sokat tudnának tenni. Ne sodródjunk az árral, hanem műveljük magunkat. Nyilván nem könnyű, hiszen hatalmas társadalmi nyomás vesz minket körbe divattal, szokásrendszerrel, anyagiakkal, ami alól nagyon nehéz kibújni. Az a szerencsés ember, aki egy saját kis világot tud magának teremteni és abban megőrizni ezeket az értékeket – például a családjában, barátságokban, kirándulásokban, kisebb közösségekben, akár kézműves tevékenységekben – a bennünket körülvevő túltechnicizált, nyomasztó világon belül.”