A gyűlölet úgy terjed itt, mint a vírus

„A Klubrádióban készítettek interjúkat kivándorló magyarokkal, nemrég pedig úgy döntöttek, összecsomagolnak és elhagyják az országot. Véletlen egybeesés?

Péterfy Gergely: – Több mint negyven éve vágyom arra, hogy külföldön is élhessek. Tizennyolc éves sem voltam még, amikor körbeutaztam Nyugat-Európát. Apám felhívott Budapestről, hogy megérkezett a katonai behívóm. Nagyon nem akartam hazajönni, minek, hogy besorozzanak a komcsik hadseregébe? De akkor mégsem volt elég erőm, hogy kint maradjak. Később is sokfelé jártam a világban, és mindig visszatértem. Akkor már az első feleségemmel éltem, családom lett, majd elváltunk és a gyerekeimmel csak úgy tarthattam a kapcsolatot, ha itt vagyok. Az utóbbi tíz évben azonban gyakran eszembe jutott anyám, aki mindig azt mondta: ötvenhatban el kellett volna mennünk innen.

Péterfy Novák Éva: – Én is sokszor el akartam menni, ha nem is olyan fiatalon, mint Gergő. De harminc pluszosan már vannak az ember életében olyan periódusok, amikor legszívesebben elmenekülne, minél messzebbre. Persze nem tettem ezért semmit. Most viszont mindjárt hatvan éves leszek, és annyi csoda van még a világon, mikor menjünk, ha nem most? Nem arról van szó, hogy végleg lelépünk és többé vissza sem nézünk. Idős édesanyám él itt. Gergőnek is itt van az apukája. Szerencsére jól tartják magukat, a gyerekeink felnőttek, unokáink nincsenek. Ha meg akarjuk látogatni a szüleinket, vagy bármi fontos dolgunk akad Magyarországon, reggel beülünk az autóba és délután itthon vagyunk.

Gergő említette, az édesanyja megbánta, hogy ötvenhatban nem hagyta el az országot. Az önök döntését mennyire befolyásolták a hazai közállapotok?

PG: – Az elmúlt egy évben kezdetem el intenzíven keresni olcsó kiadó ingatlanokat Európa mediterrán régióiban. Úgy éreztem, itthon már annyira agresszív a légkör, és ez annyira ránk telepszik, ami nem tesz jót se nekem, se a családomnak. Nem tudok tőle írni, korlátoz a szabadságomban és ez fenyegető. Szeretnék még néhány könyvet megírni, de ebben a társadalmi klímában számomra lehetetlen. A gyűlölet úgy terjed itt a levegőben, mint a vírus, mindenhová behatol, nem tudok ellene védekezni. Ebből csak úgy tudsz kiszállni, hogy azt mondod: viszontlátásra!”