Ki hódítja meg a népet?

„Az nem kérdés, hogy az ellenzéki pártok (szavakban mindenképp) le akarják váltani a kormányt, az viszont nagyon is kérdőjeles, vajon a választók akarnak-e kormányváltást? Bizonyos jelek szerint sajnos nem feltétlenül. A Fidesz-KDNP ugyanis igen jól szerepel a különböző választások többségén, ami tartós és masszív társadalmi támogatottságot jelent, bár enyhén csökkenő tendenciával.

Egyesek szerint a kormánypártok furfanggal és csalásokkal tartják fenn hatalmukat, ami esetenként lehet bármennyire igaz, döntően mégis a társadalmi beágyazottságukra építkeznek. Az elmúlt évtizedben nem volt olyan hosszabb időszak, amikor a kormányoldal dominanciája ne lett volna átütő. Az első tételem tehát az, hogy  nincs világos és domináns kormányváltó hangulat, még akkor sem, ha egyébként igen jelentős igény mutatkozik a változások iránt. Fenti tételt alátámasztja, hogy az ellenzéki pártok rendre a kormányt unszolják, ahelyett hogy elmondanák, mit is tennének, ha kormányra kerülnének.

Ahhoz ugyanis, hogy a kormány bukjon, vagy az szükséges, hogy az emberek többsége lázadozzon, vagy legyen olyan alternatíva, amely sokkal vonzóbb a Fidesz ajánlatánál, és így összeálljon e kettő kritikus tömegű egyvelege. A kormány azonban válságcsitításban igen erős, miközben tényleges válságkezelésben rendre kudarcos (lásd a koronavírust). Amíg tehát az ellenzéki erők mondanivalója nem teszi nyilvánvalóvá a romboló válságok létét, addig az emberek változás iránti vágya élni, de szunnyadni fog.”