Erőszak és ravasz terek

„2020 nyarára nyilvánvaló, hogy a közösségi erőszak visszatért a világ azon buborékaiba is, ahol a válaszokat laptopon és kávézókban írják. A Mérce a holokauszt történettudományi keretezésével kapcsolatos felvetése akár kerek évfordulós nekilendüléssel is születhetett volna, 1994-ben, 2004-ben vagy 2014-ben, bár az utóbbi kerek évfordulókon éppenséggel nem ilyen típusú kérdések domináltak a nyilvánosságban. Jelenleg épp nincs kerek évforduló, de a kérdések a történeti pillanatot elnézve annál égetőbbek.

Az ökológiai válság tudatosulása és a fenyegető járvány mellett rövid időn belül harmadszor kényszerülünk (mármint mi, a first world problems people) az ajtón kívüli világgal való mindennapi viszonyunk újragondolására, vagy szorongásra, esetleg komfortzónán kívüli cselekvésre. Mit kezdjünk tehát a nyakunkon levő identitás alapú erőszakkal?

A vitában eddig elhangzott érvek közül Merker Iván Indiára vonatkozó két megjegyzéséhez kapcsolódva állítanám előtérbe az erőszak kérdését. Merker Iván esszéjében először akkor említi Indiát, amikor a „hinduizmust etnicizáló hindutva ideológia” nevében eljáró indiai államot hozza fel példaként arra, hogy milyen veszélyeket rejt az etnosz és démosz fogalmának összefonódása. Másodszor pedig akkor, amikor azt állítja, hogy azzal, hogy az egykori gyarmati területeket helyezzük az egykori gyarmatosító közösség történetének középpontjába, még nem találtuk meg az emlékezetpolitika helyes kulcsát, bármilyen izgalmas legyen is egyébként a gyakorlat. »Ha a gyarmati korszak „feloldásaként” mondjuk a függetlenné vált Indiára tekintek, amely épp nagyban ügyködik a muszlimok állampolgári egyenlőségének felszámolásán, az nem igazán vezet sehova« – írja a szerző.”