Drága barátaim, megint házhoz megyek a pofonért
Én nem akarok egy pukkancs, sértett, nárcisztikus, hazudozós, bosszúálló, populista elnököt.
Alaptalannak tűnik az a várakozás, hogy majd a „szegények lázadása” megdönti a kormányt.
Részlet a 21 Kutatóközpont tanulmányából
„Az az öt megközelítés, amelyben interpretáltuk az underclass túlnyomórészt kormánypárti szimpátiájának okait, egymásssal versengőek, de egymást nem teljesen kizáróak. Amit ebben a fejezetben tehetünk az az, hogy szétszálazzuk a magyarázatokat, és végiggondoljuk, hogy mi történne, ha teljes mértékben az egyik vagy a másik lenne a kiemelkedő fideszes támogatottsági szint mögött. Minél jobban eltér ez a tapasztalati következmény a valóságtól, annál gyengébbnek bizonyul a magyarázat.
1. Hipotézis. Választási befolyásolás (nyomásgyakorlás)
Adatelemzéssel nem lehet teljes bizonyossággal tesztelni a hipotézist, azonban a gyanú és a feltételezés valószerűségét több tendencia is alátámasztotta. Kutatói szempontból is elég talányos, hogy még azoknak a szegényeknek a jelentős része is a kormányra szavazna, akik romlónak érzik saját anyagi helyzetüket. Tovább mélyítette az anomáliát, hogy az ilyen kiszolgáltatott helyzetű választók jó része az átlagnál elégedetlenebb a saját életével, munkájával, társadalmi integrációjával, mégis az átlagnál lényegesen nagyobb eséllyel gondolják úgy, hogy jó irányba mennek a dolgok. Az is felerősítette a gyanúnkat, hogy csak vidéken állt fenn a fenti összefüggés, a fővárosi deprivált választók között már nem mutatkozott (a fővárosi) átlagot meghaladó kormánypárti szimpátia. Márpedig a tanulmányunk során áttekintett cikkek, riportok alapján egyértelmű, hogy a befolyásolás jelensége elsősorban vidéken jellemző. A területi elemzésünk tovább növelte a külső kényszer valószínűségét. Két egyformán iskolázott és egyforma méretű település között abban népszerűbb a Fidesz, ahol több a közmunkás. Továbbá azt tapasztaltuk, hogy a Fidesz 2010 és 2018 közötti százalékos erősödése szignifikánsan magasabb a több közmunkást foglalkoztató településeken. Ha ez az összefüggés minden településen fennállna, függetlenül a polgármester párthovatartozásától, akkor akár azt is gondolhatnánk, hogy a közmunkások hálásak a lehetőségért, és ezért voksolnak az Orbán-kormányra. Ez azonban nincs így, a fideszes polgármesterek településein nagyobb arányban hoznak szavazatokat a közmunkások, mint a többi településen. Az sem tűnt életszerűnek, hogy a fideszes polgármester pártállását ismerve, és azt az országos szavazással összekötve politikai hálából szavaznának a közmunkások és a környezetük még nagyobb arányban a Fideszre az országgyűlési választáson. A fenti közvélemény-kutatási és területi adatokat összevetve valószínűbbnek tűnik, hogy a hála helyett inkább a nyomásgyakorlás a jellemzőbb, de persze száz százalékos bizonyítás ebben a műfajban nem létezik.
2. Hipotézis: gazdasági szavazás
Legfőbb tanulság, hogy a gazdasági szavazás létezik, és a szegények nem utolsósorban éppen viszonylagosan kedvező gazdasági helyzetértékelésük miatt nem fordulnak tömegesen a rendszer ellen. Ugyan valamivel kevéssé elégedettek ebből a szempontból, mint az átlag, ám a különbség nem volt markáns – sőt, tízből körülbelül hét underclasshoz tartozó állampolgár nem is érzékeli, hogy romlana a helyzete. Nemcsak a gazdasági helyzetértékelésük, hanem a napirend-érzékelésük sem árulkodik az átlagnál jelentősebb elégedetlenségről. Még az élettel, munkájukkal és társadalmi helyzetükkel kapcsolatos elégedetlenség sem volt mindent elsöprő a részükről. Alaptalannak tűnik tehát az a várakozás, hogy majd a „szegények lázadása” megdönti a kormányt. Tovább erősítette a feltételezést az idősoros elemzésünk is, amely bizonyította, hogy a kormánypárt támogatottsága a vizsgált időszakban (1998 és 2020 között) a fogyasztói bizalmi indexszel folyamatosan szignifikáns kapcsolatban volt. Az is kiderült, hogy többnyire inkább a gazdasági helyzetértékelés változása idéz elő változást az inkumbens támogatottságában, az inkább kivételnek számított, amikor ez fordítva történt (és az is 2010 előtt volt). Az is a hipotézis mellett szólt, hogy a közvélemény-kutatási adatokon alapuló többváltozós elemzésünkben is a gazdasági helyzetértékelésre épülő modell bizonyult a legerősebbnek.
Ha tudni akarjuk, hogy melyik válaszadó a kormánypárti, és melyik nem, akkor sokkal többet segít az illető gazdasági várakozásainak és tapasztalatainak az ismerete, mint mondjuk a liberális-konzervatív skálán való elhelyezkedése, vagy az EU-tagsághoz való viszonya. Végül, a kormány legjobb intézkedése a családtámogatási „csomagja”, ám a rezsicsökkentés is előkelő helyet foglalt el, ahogy az összes materiális ügy. Ugyanakkor a családpolitikai és a rezsicsökkentés éppen attól is tudott sikeres lenni, hogy értékalapú narratívába ágyazták be. Sok érv szól amellett, hogy csak részlegesen lehet elfogadni a hipotézist. Ez a megközelítés nem tud választ adni arra a kérdésre, hogy a saját gazdasági helyzetüket romlónak érzékelő szegények miért szavaznak nagyjából ugyanakkora mértékben a Fideszre, mint az ellenzékre – amikor a romlást észlelő középosztálybeliek és különösen a felsőbb osztályhoz tartozók között szinte senki sem voksolna az Orbán-kormányra. Szintén nem ad magyarázatot a hipotézis arra, hogy miért tér el a fővárosi és vidéki romló helyzetű szegények szavazási mintázata sokkal jelentősebb mértékben, mint a nem romló helyzetűeké vagy a nem szegényeké. Az sem világos ebben az értelmezésben, hogy miért pont a legelesettebb, legnehezebb sorsú településeken nőtt a legjobban a Fidesz támogatottsága. Annak sem láttuk bizonyítékát, hogy számukra a materiális ügyek fontosabbak lennének, mint például egy középosztálybeli válaszadó számára. A Fidesz számára legkellemetlenebb ügyekről alkotott véleményekben sem volt számottevő eltérés alapfokú végzettségűek és magasan képzettek között. Végül, az sem magától értetődő ebben a megközelítésben, hogy az anyagi helyzetüket változatlannak értékelők miért szavaznak nagy többségben a kormányra – ez is azt sejteti, hogy más magyarázatoknak is jelentős tere van.
3. Meggyőződéses szavazás
Az összes hipotézis közül – az adataink alapján – ennek tulajdonítjuk a legkisebb jelentőséget. Természetesen az értékelésünk csak arra vonatkozik, hogy a deprivált csoportok között miért kiemelkedő a kormány támogatottsága – arra nem, hogy általában miért magas minden társadalmi csoportban. A korábbi kutatások is azt mutatták, hogy ennek jelentős részben ideológiai okai vannak: mi is azt találtuk, hogy még a Fidesz számára legkínosabb ügyekben is a híveiknek nagyjából fele kitartott Orbánék mellett. Ugyanakkor az elemzésünk azt demonstrálta, hogy az osztályhovatartozásnak szinte semmilyen szerepe nincs a politikai ítéletalkotásban: a szegények véleménye még az őket érintő kérdésekben sem különbözik számottevő mértékben a gazdagokétól (például nem gondolják nagyobb arányban, hogy „a kormánynak csökkentenie kellene a jövedelmi különbségeket”, vagy hogy „ebben az országban csak tisztességtelenül lehet meggazdagodni”). Ez pedig pont az ellenkezője annak, mint ami a 3-as feltételezésből következne.
Az igaz, hogy az underclass Fidesz melletti kiállása olyan szilárd, hogy emiatt ők vallják magukat a legnagyobb arányban konzervatívnak és éppen ők gondolják a leginkább, hogy jó irányba mennek a dolgok, de a pártpreferencia kivetülése még nem jelent érték-alapú szavazást. Egyszerűen azt mutatták a vonatkozó fejezetünk adatai, hogy a válaszadók rendkívül fegyelmezettek, ha pártpolitikai jellegű kérdéseket kapnak, és szinte mindenki a saját táborának megfelelően válaszol. A politika frontvonalán kívül eső témákban azonban szinte lehetetlen olyat kérdezni, amiről a társadalmi státusz alapján gondolnának mást a választópolgárok
4. rendszerigazolás (beletörődés, alacsony státuszúak versengése)
A negyedik hipotézis valójában több egymással szorosan összefüggő feltételezésből áll. Az eddigi hipotézisek abból indultak ki, hogy (1) az anyagilag deprivált polgárok felismerik a nyomorúságos helyzetüket, és (2) változtatni próbálnak rajta, méghozzá (3) a hatalmon lévők megbüntetésével, elmozdításával. Azonban számos társadalomlélektani elmélet mutat rá arra, hogy a fenti logika korántsem magától értetődő. Eddig is számos empirikus bizonyítékot láttunk arra, hogy a legszegényebbek korántsem szükségszerűen elégedetlenek. A gazdasági helyzetük változását csak kevesebb, mint harmaduk érzékelte negatívnak, nagy többségük változatlanságról számolt be (közvélemény-kutatás fejezet). Ez a beletörődés és a rendszerigazolás mellett is elég vaskos érv: ami a társadalmi elit számára elviselhetetlennek tűnhet, az az alsóbb osztályok számára nem feltételül az. A különbségek nivellálásához hozzájárulhat az eltérő viszonyítási alap is: a szegényeknek a szomszédja is szegényebb, az elvárásuk alacsonyabb (például Hátszegi, 2017). Ennél is fontosabb azonban, hogy az sem magától értetődő, hogy változtatni akarnak (2), az meg pláne nem, hogy ezt a hatalmon lévők leváltásával tudnák elérni. Láttuk, hogy még a saját helyzetüket romlónak ítélő szegények megosztottak politikailag, és csak kis részük szavazna az ellenzékre (és legalább ugyanannyian a kormányra). Márpedig az tankönyvi tünete a rendszerigazolásnak: ha a rendszert egy tőlük független adottságként fogják fel, akkor nem is hibáztathatják magukat, még a romló helyzetükért sem.
Az önfelmentésre utalhat az is, hogy az alsó osztály tagjainak többsége úgy gondolja, hogy a boldoguláshoz jó kapcsolatok és jó családi háttér kell, nem pedig kemény munka vagy szerencse (a teljes társadalom inkább a kemény munkát tartja fontosnak, Balogh és társai 2019, p. 95). Ebben a megközelítésben a kormányt hibáztatni a burjánzó korrupcióért vagy a saját sikertelenségért körülbelül olyan, mint a napot hibáztatni azért, mert lemegy. Akiket inkább lehetne hibáztatni, azok a rivális csoportok, elsősorban a bevándorlók. És valóban, az alacsony végzettségűek és kistelepülésen lakók még az átlagnál is jobban elutasítóak ezzel a csoporttal. Az ellenségkép-konstruálás hatásosságát pedig is több kutatás visszaigazolta (lásd például Bíró-Nagy, 2018, vagy a 2015 őszi Medián-kutatást67). A „migránsoktól” általában „könnyebb” félni, mint Mészáros Lőrinctől. Szintén vaskos empirikus érvet sorakoztattunk fel az alacsony státuszú csoportok versengése mellett. A hajléktalanokat és a szegényeket is nagyobb arányban hibáztatta az underclass, mit a teljes népesség. Szintén szembeötlő volt a kormánypárti szavazók átlagnál kevéssé empatikus hozzáállása a két csoporthoz. Látjuk tehát, hogy a két bekezdéssel korábbi (3)-as feltevés sem állja meg a helyét automatikusan: az underclass tagjai az elit helyett inkább más alul lévő csoportokkal versengenek. Végül, a last-place aversion („félünk attól, hogy utolsók leszünk”) feltételezést támasztotta alá az, hogy a 14 kategóriából álló osztálybesorolásunkban csak az utolsó két kategória (13-as és 14-es) volt kiugróan magas arányban kormánypárti, a 9-12-es „alsó-középosztálybeli” szavazók már lényegesen kevésbé különböztek az átlagtól Fidesz-szimpátia tekintetében. Talán inkább abban hasonlítottak az underclassra, hogy az ellenzék nehezen tudja megszólítani őket. Érdekes lenne ezt a – nehezebben behatárolható – csoportot is átfogóan megvizsgálni, ahogy azt mi a legalsóval tettük.
5. Médiafogyasztás
Az utolsó hipotézisünk szerint a társadalmi hierarchia alján lévő állampolgárok információs – kormánypárti – buborékban vannak, és ez az elsődleges oka a fideszes orientációjuknak. Az kétségtelen, hogy valóban túlnyomórészt kormánypárti médiából tájékozódnak az underclass tagjai, így az ellenzéki hang ritkábban jut el hozzájuk, különösen vidéken. Ugyanakkor még az alapfokú végzettségűek között is csak 11 százalék azoknak az aránya, akik kizárólag kormánymédiából tájékozódnak – a túlnyomórészt tehát nem ugyanaz, mint a kizárólag. Magyarországon minden társadalmi rétegben – így a depriváltak és a vidékiek között is – jelentős a keresztfogyasztás: a politikai ízléssel ellentétes média fogyasztása. Az is óvatosságra int a média-hipotézissel kapcsolatban, hogy a szegények napirend-érzékelése nem tért el érdemben a többi társadalmi csoporttól. Általában ugyanolyan arányban említettek maguktól materiális ügyet a hónap legfontosabb eseményei között, mint a többi válaszadó. Azt mindenesetre bizonyították a többváltozós elemzés adatai, hogy ugyanolyan társadalmi csoportba tartozó emberek pusztán az eltérő médiafogyasztásuk miatt is jó eséllyel más pártra voksolnak. A gazdasági helyzetértékelés után a médiafogyasztás bírt a második legnagyobb magyarázóerővel a többváltozós elemzésünk során.
Összességében tehát nem vonhatjuk kétségbe a hipotézis létjogosultságát. Elemzésünk keretein túlmutat, de megjegyezzük, hogy az ellenzék hang korlátozott vidéki jelenlétében a média (és akár még a választási befolyásolás is) csak egy(-egy) tényező a sok közül. A Fidesz számára sokkal inkább tűnik prioritásnak ez a célcsoport, mint az ellenzék számára68 (talán a Jobbik valamelyest kivételnek számít). Sokatmondó jelenség például, hogy a Jobbik nélküli ellenzéki pártok parlamenti képviselőinek egyharmada vidéki, a Jobbik és a Fidesz-KDNP esetében pedig ez az arány 70 és 80 százalék69 . Azt is kimutattuk, hogy az ellenzéki pártokra jellemző demokrácia- és jogállamféltés a demokráciáért úgysem lelkesedő underclasst általában hidegen hagyja.”