„Nézi az ember Kovács Zoltánt. Mármint a vele készült interjút. Ugyan ezt a beszélgetést már pár napja láttam, de ha este van sör és látogatóban egy családtag, akkor mit nézzen. Sorozatokat? Ugyan már! Ez izgalmasabb. És elgondolkodtatóbb. Csipsz elő – azért, mert önkéntes karantén van, szórakozni még lehet –, s indul. Közben meg beindul egy emlék.
Áll az ember kisdobos nyakkendőben, jelvényekkel és sípokkal díszítve a tornateremben. »3746-os számú Zrínyi Ilona úttörőcsapat vigyázz! Középre nézz! Zászlóbehozatalhoz tisztelegj!«
Csak gyerekként éltem meg a szocializmust, annak is a végét, de örök emlék a november 7-i megemlékezés. Délelőtt a tornateremben, este meg a tévéhíradóban. »A szovjet-magyar barátság. A testvéri szocialista országok érdeke. A párt érdeke. A nemzetközi munkásmozgalom érdeke.« Ezek hallatszottak. Magyar érdek. Ez soha, egyetlenegyszer nem hangzott el. Még ha hazudták volna, s azt állítják valamire, hogy az magyar érdek, holott tudjuk, hogy nem az, de maga a szempont nem létezett. Videóbejátszás indul.”