A Századvég kutatása alapján megállapítható, hogy a magyarok több mint kétharmada támogatja az aktuálpolitikai ellentétek félretételét, és a járvány elleni védekezést célzó törvényjavaslat megszavazását, és mindössze a 24 százalékuk nem tartja ezt indokoltnak. A válaszadók médiafogyasztási szokásai tükrében vizsgálva ezt a kérdést egy érdekes összefüggést fedezhetünk fel. Míg a televízióból, a rádióból, illetve egyéb forrásokból tájékozódó megkérdezettek esetében 70 százalék vagy ezt meghaladó mértékű a szóban forgó jogszabály meghozatalát támogatók aránya, addig a különböző online felületeken informálódók esetében már érezhetően alacsonyabb, 58 százalékos.
E jelenség elválaszthatatlan a meghatározó balliberális véleményformálók online tevékenységétől,
amit közelebbről is érdemes górcső alá venni.
Régóta ismert, hogy a vezető ellenzéki politikusok – a baloldali publicistákkal karöltve – előszeretettel használják az online teret nézeteik terjesztésére, illetve a választópolgárok befolyásolására, amely nem volt másként a koronavírus-járvánnyal összefüggő intézkedések kritikája kapcsán sem. Azonban e tevékenységük során gyakran nem a járvány elleni eredményes védekezés szempontját tekintették elsődlegesnek, hanem különböző pártpolitikai szempontok érvényesítését. Érdemes felidézni többek között a Momentum elnökének, Fekete-Győr Andrásnak az eszmefuttatását, aki közösségi oldalán „ijesztő felkészületlenségről” és a „szétrohasztott egészségügy improvizálásáról” írt. Ugyancsak a hangulatkeltés útját választotta a jobbikos Brenner Koloman, aki szerint a miniszterelnök a Jobbik javaslatait megkésve hajtja végre, és ezzel a magyar polgárok életét kockáztatja. A szocialista párt elnöke, Tóth Bertalan szerint pedig az eddigiekben meghozott járványügyi intézkedések „hiányosak, elégtelenek és elkésettek”.
A pánikkeltésre irányuló megszólalások, vélemények azért aggályosak, mert a megfogalmazóik – figyelmen kívül hagyva a közvélemény befolyásolásával kapcsolatos felelősségüket –
aláássák a járvány elleni hatékony védekezésbe vetett közbizalmat.
Tovább árnyalja a képet az egyes online sajtóorgánumok szerepe. Megfigyelhető, hogy bizonyos ellenzéki hírportálok a hiteles tájékoztatás helyett politikai hangulatkeltésre és „klikkvadászatra”, vagy adott esetben álhírek terjesztésére használják fel a koronavírus-járvány által előidézett szorongatott helyzetet. E tevékenységük azért fokozottan veszélyes, mert az emberek tekintélyes része az nyomtatott sajtó helyett kizárólag online forrásokból tájékozódik. Szintén aggasztó az a gyakorlat, amikor egyes véleményformálók és médiumok különböző online „közvélemény-kutatások” eredményeire hivatkozva próbálják befolyásolni a választók álláspontját. Könnyen belátható, hogy az így nyert eredmények nem vetíthetők a teljes népességre, hiszen egyrészt az internetet nem használók kimaradnak e felmérésekből, másrészt pedig csak azok a válaszadók kerülnek bele, akik önkéntesen „rákattintanak” az adott internetes szavazásra.