A NAT körüli történelemoktatási vitákról

„Egyesületünk többek között éppen azzal a céllal jött létre, hogy a történelemoktatás világában teljességgel átpolitizálódott témákban, vitákban egy higgadt és valóban szakmai, a szakma csendes többségét képviselő hangként szólaljon meg. Az elmúlt héten a megújított Nemzeti Alaptanterv történelem tanulási területével kapcsolatban mind a hagyományos, mind pedig a közösségi médiában, de még az iskolákban is kialakult vita sajnos egy újabb alkalmat ad arra, hogy fent említett feladatunkat gyakoroljuk, hiszen”

Természetesen nem létezik tökéletes történelem tanterv, az pedig végképp elképzelhetetlen, hogy mindenki egyetértsen ilyen bonyolult elméleti kérdésekben, de azt mégis bizton állíthatjuk, hogy ez a tanterv lényegesen korszerűbb és jobb mint az ezt megelőzők. Éppen ezért különösen szomorú, hogy a médiában előkerülő hírek és vélekedések néhány teljesen téves alapállításból eredeztethetők, melyek azonban a dokumentum alapos értelmezésével tényszerűen cáfolhatók. Ennek értelmében tehát az ilyen –fake news – esetben szokásos eljárás, azaz a „fact check” alá vetjük a jelzett alapállításokat. Ezzel Egyesületünk kezdetben kitűzött célja szerint egy ismételten politikai-ideológiai dimenzióba került vitát emelünk vissza a szakmai érvek ütköztetésének világába.

Fontos előrebocsátani, hogy a következő „fact check” elemzés a megújított Nemzeti Alaptanterv történelem tanulási területére vonatkozik és nem foglalkozik a szigorúan vett történelemtanítási szakmai kérdéseken túlmutató akár adminisztratív/formális (pl. bevezetés mikéntje), akár más tantárgyakat érintő témákkal.

Történelem NAT vélemények - fact check

1. állítás: a célok között dominál a nemzettudat és baj, hogy a tanterv kiemelten kezeli a nemzeti identitást

tény: A dokumentum bevezetőjében 12 cél szerepel, többek között ilyenek: „a tanuló képes legyen a társadalmi viszonyok és folyamatok értelmezésére” vagy „a tanulóban kialakuljon az európai civilizációs identitás”. Az összes célt áttekintve nem érzékelhető a nemzeti identitás túlhangsúlyozása, a valóság az, hogy a 12 célból 2 cél érinti a nemzeti identitás kérdését (a közös kulturális kódban véleményünk szerint inkább civilizációs elemek jelennek meg), ez egyáltalán nem nevezhető aránytalannak. Máskülönben pedig a rendszerváltoztatás óta bevezetett összes eddigi Nemzeti Alaptanterv kitüntetett helyen említette a célok között a nemzeti identitás kérdését (pl. 1995 – „A Történelem […] a társadalom „kollektív memóriájaként” egyik legfontosabb alapja a nemzeti és európai azonosságtudatnak.”; 2003 – „A történelem […] tanításának célja a történelmi műveltség elsajátítása […] mindez nélkülözhetetlen a közösséghez tartozás tudatának, különösen a nemzeti és az európai identitástudatnak az elmélyítéséhez.” ), így tehát ennek vezető célok között való feltüntetése joggal nevezhető természetesnek.

2. állítás: a NAT kötelező ideológiai normákat ír elő és baj, hogy szerepel benne a normakövető magatartás

tény: A dokumentum vitatott mondata teljes egészében így szól: „a tanulóban kialakuljon a társadalmi felelősség, szolidaritás és normakövetés, amely alapvető értéknek tartja a közösség iránti elköteleződést, valamint az egyéni választási lehetőségeket;” A mondatot végigolvasva, egyetlen felszólítást, vagy kitételt sem találunk (de a dokumentum többi részében sem), ami ideológiai normákat írna elő, vagy határozna meg, így tehát ez az állítás durva és rosszindulatú csúsztatásnak tekinthető. A szöveget értelmezve teljesen evidens, hogy itt társadalmi viselkedési normákról van szó. Például normakövetésnek tekinthető a társadalmi konvenciók, az együttélés elemi szabályainak betartása (idősek tisztelete, a környezet megóvása, a másik ember megbecsülése, a teljesítmény iránti tisztelet, stb.). Ezek kapcsán a Magyar Államnak a többség által elvárt, elemi kötelezettsége a normakövetés megkövetelése.

3. állítás: a megújított NAT nem elég kompetencia- és forrásközpontú, valamint baj az elbeszélés (narratív) és ismeretek hangsúlyos megjelenítése

tény: A történelem tantervben négy, kompetenciákat elváró fejlesztési területbe (ismeretszerzés és forráshasználat; tájékozódás időben és térben; szaktárgyi kommunikáció; történelmi gondolkodás) szervezve összesen 78 tanulási eredményt találunk. Hangsúlyozandó tehát, hogy – már csak terjedelemben is – ezek alkotják a tanterv nagyobbik hányadát, szemben tartalmi elemekkel. Ilyen módon tehát a tanterv alapján egyértelmű, hogy a kompetenciák fejlődését és tanulói tevékenységet elváró tanulási eredmények igen nagy (az ismereteknél nagyobb) szerepet kapnak.

Mindemellett meg kell említeni, hogy a történelemtanítás elméleti kérdéseivel foglalkozó modern szakirodalom értelmében korszerűtlennek és idejétmúltnak tekinthető a nézet, amely szembeállítja az ismereteket a kompetencia alapú és a tevékenységeket központba állító oktatással. A nemzetközi és a magyar történelemdidaktikai szakirodalom és tankönyvírói gyakorlat jó része evidenciának tekinti a narratív megközelítés fontosságát , ami nem tagadása, hanem éppen megkerülhetetlen előfeltétele a hatékony kompetenciaalapú tanításnak.

4. állítás: a NAT-ban nem jelenik meg kellő hangsúllyal a forráskritika, kritikai gondolkodás

tény: A pontos tényekért ismét csak az új történelem tantervhez fordulva látható, hogy az „ismeretszerzés és forráshasználat”, valamint „történelmi gondolkodás” fejlesztési terület alatt általános- és középiskolában összesen 41 tanulási eredményt találunk, melyek zöme ezzel a kérdéskörrel foglalkozik: pl. „képes azonosítani a források szerzőinek a szándékát”; „bizonyítékok alapján értékeli egy forrás hitelességét”; „tud forráskritikát végezni és különbséget tenni a források között” stb. A kérdéshez hozzá tartozik, hogy helyesebb a „történelmi gondolkodás” fogalmának használata, mint a korábbi kritikai gondolkodásé, hiszen az előbbi sokkal jobban leírja, hogy a kritikán kívül még számos más gondolkodási folyamatra van szükség a történelem megértéséhez (pl. empátia egyes korok vagy történelmi szereplők jellemzőinek értékeléséhez).

5. állítás: az állampolgári ismeretek tantervében túlzottan dominánsan jelenik meg a honvédelem

tény: Az állampolgári ismeretek tantárgy megjelenése az egyik legnagyobb, pozitív újdonsága a megújított Nemzeti Alaptantervnek. Sajnálatos, hogy a közéletben szinte kizárólag a honvédelem kérdésköre kapcsán vetült nagyobb figyelem a tantárgyra, pedig számos további nagyon izgalmas, hasznos és a tanulókat fejlesztő témája, tanulási eredménye van (pl. fogyasztóvédelem, mindennapi pénzügyek, a családi élet kérdései, mindennapi ügyintézés, stb.). Örülnénk, ha majd politikairól szakmai térre terelődik a vita, ezek is bekerülnének a köztudatba. A honvédelem kérdése kapcsán le kell szögezni, hogy a tárgy az állampolgári jogokat és kötelességeket is szükségszerűen bemutatja – emiatt tehát éppen az lett volna komoly szakmai hiba, ha a honvédelem, mint hagyományos állampolgári kötelesség nem jelenik meg a tartalmak között. Ha pedig ismét a dokumentumhoz fordulunk a pontos adatokat keresve, a következőket láthatjuk: a tantárgy bevezetőjében jelzett 14 figyelemre méltó céljából egyetlen foglalkozik a honvédelemmel, továbbá a 68 tanulási eredményből háromban fordul elő a honvédelem szó. Ezek alapján mindenki maga eldöntheti, hogy túlzottan militarista-e a tanterv.

6. állítás: ezentúl csak a győztes csatákat lehet majd tanítani történelemből / elhallgatják a tatárjárást

tény: Szürreális helyzet (és nemzeti önkép), hogy egy alaptanterv megjelenése után a vesztes csaták keresésével és felsorolásával kelljen a tanterv szakmai megalapozottságát demonstrálni, de ha ez a közvélemény igénye, akkor természetesen érdemes erre is kitérni. A témákon végigtekintve láthatjuk, hogy nem hiányzik a levert 1848-1849-es szabadságharc, vagy a vereséggel végződő első és második világháború sem. Szintúgy nehezen tudjuk elképzelni, hogy a „török háborúk hősei” című témában ne jelenne meg Mohács vagy Szigetvár eleste (hiszen azt azért elfogadhatjuk, hogy vesztes csatáknak is lehetnek hősei). A tatárjárás kapcsán logikusnak tűnik, hogy az „Árpádházi királyportrék” című téma – benne feltételezhetően IV. Béla – keretei között kell keresni, ráadásul figyelmes olvasónak feltűnik, hogy a tanulási eredmények között megtalálható a következő kitétel is: „felidézi a középkori magyar történelem fordulópontjait” – amennyiben valaki ezek között nem tartja számon a tatárjárást, az nem a tanterv hibája. Ugyanakkor ezt a kérdést hamarosan a kerettanterv megjelenése egyértelműen tisztázni fogja. Más oldalról szemlélve ugyanakkor szakmailag helyénvaló, hogy a tanterv szakítani kíván azzal a hagyományos narratívával, mely a besenyők által beüldözött magyar honfoglalók – augsburgi vereség – tatárjárás hadtörténeti vonallal festi le az Árpádkort, hiszen ez egyáltalán nem adja (adta eddig) vissza az Árpádok regionális hatalmi szerepkörét.

7. állítás: a deportálás először a GULAG és a Rákosi-korszak kontextusában jelenik meg (és nem a holokausztnál)

tény: A tantervi műfaj felől szemlélve ez szakmaiatlan szempont, hiszen egyáltalán nem várható el két  egy-egyoldalas témakör-felsorolástól, hogy minden fontos fogalom minden érintett témakörnél megjelenjék. Pl. a holokauszt esetében alaptantervi keretek között lehetetlen feltüntetni a zsidótörvényeket, a gettósítást, a deportálást, a megsemmisítő táborokat, a nyilasok tömeggyilkosságait – mindez a holokauszt része, így tehát nyilvánvalóan beleértendő a tantervi tematikába. Egyéb iránt itt is hangsúlyozni kell, hogy a tanulási eredmények áttekintésével ez a kérdés is egyértelművé válik, hiszen a következő kitételek szerepelnek a dokumentumban: pl. „ismeri a holokausztot és a hozzá vezető okokat”; „bemutatja […] a magyar zsidóság tragédiáját” – ez pedig nem elképzelhető a deportálások nélkül. Ugyanakkor a „deportálások a GULAG-ra” egy olyan, sokáig érdemben elhallgatott százezreket érintő esemény, amely voltaképpen új elemként hangsúlyozódik a tantervben sokak régi igénye nyomán – ezért valóban szükségszerű külön is megnevezni. A GULAG Alapítvány sietett is közzétenni e témában üdvözlő nyilatkozatát, jelezve, hogy a GULAG áldozatainak emlékét ne vonják politikai-ideológiai viták tárgykörébe. Ugyanebben az értelemben üdvözlendő a „deportálások békeidőben” téma is, mely alaptantervi szinten teszi egyértelművé, hogy a 2. világháború után egy olyan embertelen rendszer épült ki Magyarországon, mely békeidőben deportálta munkatáborokba saját népét.

8. állítás: a Kádár-rendszert nem megfelelő diktatúrának nevezni, mert ez nem írja le elég árnyaltan a rendszert

tény: Ismét csak az alaptantervi műfaj szakmai követelményének tekinthetjük, hogy a címek tömörek és nem részletezőek. Csak a legfontosabbat mondják el, azaz azt, hogy a Kádár-rendszer diktatúra volt, a részletekről majd a tankönyv, a források, illetve a tanár beszél. Emellett pedig szakmai szempontból is üdvözlendő, hogy a cím szakít a kádári diktatúra nem újkeletű relativizálásával is, hiszen tudjuk, hogy nincs puha diktatúra, csak olyan, amelyik annyi eszközt vet be a rendszer fenntartása érdekében, amennyire éppen szüksége van.

9. állítás: az 1956-os forradalom kapcsán pontatlan a „nemzet forradalma” kitétel használata

tény: Szakmai szempontból abszolút üdvözlendő, hogy a tanterv tudatosan kíván szakítani azzal a káros hagyománnyal, mely magyar és magyar ember között különbséget tesz pusztán a lakóhelye (Budapest, vidék, határon túl) alapján. Éppen ezért kifejezetten modern szemlélet érvényesül, amikor az 1956-os forradalmat nem budapesti ügyként, hanem össznemzeti eseményként állítja a diákok elé, különösen az újabb kutatási eredmények tükrében, melyek egyértelművé teszik a vidéki és határon túli (pl. Temesvár) megmozdulások jelentőségét is.

10. állítás: helytelen a végvári katonák esetében a török háborúk hősei megfogalmazást használni

tény: a hős kifejezést általánosan használjuk köznyelvileg a háborúban életét az országért kockáztató vagy feláldozó emberekre. Nem véletlenül vannak a temetőkben világháborús hősi parcellák, vagy a legtöbb település reprezentatív helyein világháborús hősi emlékművek. Azon kiemelkedő történelmi alakok esetében, akik a legdrágábbat, azaz az életüket tették kockára a haza védelmében, nem értjük, hogy miért jelent vitakérdést, hogyha hősnek nevezik őket. Dobó István egri várvédelem utáni hűtlenségi ügye nem von le semmit az egri várvédelem során nyújtott maradandó teljesítményéből, így joggal nevezhető hősnek. A hős kifejezés nem azt jelenti, hogy valaki minden erkölcsi mércén felülálló személyiség, arra inkább a szent kifejezést használnánk, de mint tudjuk, még a szentek körében is gyakorta előfordult, hogy akár számos rossz emberi tulajdonságuk is volt, példának okáért mégsem jut senkinek sem eszébe a korábban keresztényeket üldöző Szent Páltól élete korábbi botlásai miatt elvitatni a szent jelzőt. Így tehát egy végvári hőst is nyugodtan lehet kritikusan bemutatni, de ez nem jelenti azt, hogy ne nevezhetnénk hősnek.”

Forrás: közlemény