Egy magára valamit adó miniszterelnöknek nem az a feladata, hogy az etnikai feszültségeket szítsa

„Azok közé tartozom, akik határozottan azt gondolják, hogy a szegregáció nem megoldás sem a romák problémáira, sem pedig a velük együttélő nem-romák számára. Utóbbiak számára látszatmegoldást persze kínál, de hosszabb távon mindenkinek olyan iskolák lennének jobbak, amely még a nagyon nagy hátránnyal kezdő gyerekeket is motiválni tudja, fölzárkóztatja és toleranciára neveli. Ezt persze könnyebb mondani, mint megcsinálni, és sok sikertelen kísérlet van – amelyek a sajtó természeténél fogva nagyobb hírverést kapnak, mint a sikeres vállalkozások.

És arról sem szabad elfeledkezni, hogy olyan környezetekben élnek együtt romák és nem-romák, amelyekben kölcsönösen rossz tapasztalatok halmozódtak fel és nagy eséllyel etnicizálódtak problémák. Mint ahogy azt sem, hogy a gyerekei jövőjével kapcsolatban minden szülő nagyon türelmetlen a felmerülő súlyos problémákkal.

Azt gondolom, hogy egy ilyen helyzetben egy magára valamit adó miniszterelnöknek nem az a feladata, hogy az etnikai feszültségeket szítsa, hogy jogosulatlan, munkán nem alapuló jövedelemről beszéljen. Ez ugyanis nagyon felelőtlen magatartás.

Hanem az, hogy szembenézzen azzal, hogy az általa vezetett országban ez napi gyakorlat. Olyannyira, hogy ezt immár magyar bíróság is kimondta. Az általam elképzelt világban a miniszterelnök ellenkezőleg, ha mond valamit azon kívül, hogy mélységesen szégyelli magát és mindent megtesz a helyzet megváltoztatására, akkor azt mondja, hogy azért nem ért egyet az ítélettel, mert voltaképpen nem azt kellene az ítélet tárgyává tenni, hogy hány évig és milyen módon voltak ezek a gyermekek szegregálva, hanem azt, hogy milyen mértékben csökkentek ezeknek a gyerekeknek az életlehetőségei azáltal, hogy évekig nagyon hiányos képzést kaptak.”