Az Isztambuli Egyezmény ratifikációjáért nem gyalázat a harc

„Minden ötödik magyar nő él vagy élt olyan párkapcsolatban, amelyben bántalmazzák/bántalmazták. Ugyanakkor, sokan úgy vélik, ez magánügy.

Különös, hogy a legbensőségesebb magánügyünket, a gyermekvállalást közüggyé tette a kormány, ugyanakkor, a családon belüli bántalmazási ügyekre gond nélkül segít rázárni az ajtót. Sokszor beszéltem már arról, hogy milyen fontos volna meglátni: a népesedéspolitika közügy, ugyanakkor, a hálószobába és a szülőszobába nem tehetné be a lábát a kormány, és ezt sajnos a jelenlegi kabinet nem érzi. Úgy tűnik, a családon belüli erőszak ügyében ez éppen fordítva van.

A jelenség, hogy Gulyás Gergely hisztériának nevezi az Isztambuli egyezmény ratifikációjáért folytatott küzdelmet, de csak az elmúlt hetekben több olyan gyilkosság történt, amelyek megelőzhetők lettek volna, gyalázatos. Ha intézményrendszer megfelelő helyen kezeli a családon belüli erőszakot, sokan életben lennének még, akik emlékére most már csak gyertyát gyújthatunk.

A családon belüli erőszaknak számos formája van, a lelki erőszaktól kezdve, a partner barátoktól való elszigetelésén át, az anyagi természetű vagy egyéb zsaroláson és folytatólagos érzelmi sakkban tartáson át, egészen a fizikai és szexuális bántalmazásig. Szakértők arról számolnak be, hogy amióta a kormány megszüntette a rendőrség ilyen irányú képzését, azóta a családon belüli erőszakos cselekmények felismerése korlátozottabbá vált, a bántalmazott nők sem annyira tudatosak abban, hogy ellenük mit követtek el, holott ez másként is lehetne.

Tisztelem Baranyi Krisztina kezdeményezését, hiszen tudjuk, hogy a védett házak férőhelyei ma Magyarországon nem pusztán elégtelenek, de sok esetben a védettség és a titkosság nem valósul meg: az elkövetők gyakorta megtalálják az előlük elmenekülteket -- új életet kezdeni így több mint problémás. Azonban nem állhatunk meg itt. Súlyos probléma, hogy mialatt zajlik például egy válás egy bántalmazó közegben, a két ügyet gyakorta teljesen külön kezeli az intézményrendszer, így meglehet, hogy egy korábban súlyos testi sértést elkövető szülő – hasonlóan a győri esethez, amely végül két kisgyermek brutális meggyilkolásához vezetett –, láthatási jogát gyakorolva, veszélyezteti saját gyermekei testi-lelki épségét, akár az életét is, minden egyes találkozáskor.

Nem egy esetről tudunk, amikor korábban elítélt támadó, jó magaviselet okán, korábban szabadult a börtönből, és egyik első útja a gyermekéhez vezetett, akit aztán meg is ölt. Statisztikák igazolják, hogy nem pusztán azért csökken a magyarok lélekszáma, mert nem születik elég baba, hanem azért is, mert az emberek gyakorta megelőzhető vagy gyógyítható betegségekbe halnak bele, így a természetes népességfogyásunk üteme felgyorsul.

Nem pusztán a betegségek szedik áldozataikat, hanem a családon belüli erőszak is. Hetente egy nő és havonta egy gyerek azért hal meg, mert valamely családtagja, hosszú évekig tartó bántalmazást követően, megöli.

Ebben a helyzetben, láthatóan információ- és szakértői vélemény híján, imázsfilmet forgatni a győri gyilkosság kapcsán, nem pusztán cinikus, de rendkívül káros kezdeményezés az igazságügyminiszter részéről. Az ellenzékben egyre többen vagyunk, akik a családon belüli erőszak visszaszorításáért küzdünk, Gurmai Zita hosszú évek óta állítja külföldi kapcsolatait is annak szolgálatába, hogy mihamarabb ratifikálni tudjuk az Isztambuli Egyezményt. Nem sorolok fel mindenkit. Legyen elég annyi, hogy megyünk tovább közösen, és el fogjuk érni, hogy végre megfelelő jelzőrendszerek, intézmény és védett házak is rendelkezésre álljanak hazánkban a bántalmazottak számára.”