»Aminek te adsz nevet, azt te is uralod.
Annak ellenére, hogy nem a Biblia a kedvenc olvasmányuk, ezt a bölcsességet a progresszió spindoktorai nagyon jól ismerik, át is konvertálták politikai vastörvénnyé már nagyon régen. Azóta megállás nélkül képzik az olyan gnómszavakat, amelyek mind az »elnyomás« egyes, aktuálisan felfedezett és feltárt fajtáját jelölik. Mi pedig általában annak rendje és módja szerint kiröhögjük őket, amikor ránk akarják erőltetni az újbeszél szótár legfrissebb kiadványát. Néha viszont még így is átcsúszik egy-két ártatlannak hitt fogalom, és mielőtt észbe kapnánk, már kész a közmegegyezés, ami sarokba szorítja az józan elménket. Hát még most kapjunk észbe!
Ne »zöldüljünk« be, ne indítsunk »zöldkampányt«, ne hozzunk létre »zöld rovatot«, egyáltalán ne használjuk a »zöldet« a természetesség, a természetszeretet, vagy a természetvédelem szinonimájaként, mert az már foglalt. Olyanok foglalták le, akik a hatvanas évek marxista újbalosainak vadhajtásai. Mégis kinek jutna eszébe bármilyen természetes, harmonikus állapot, mikor ránéz Judith Sargentinire? Nekem biztosan nem.«