Lehet, hogy azzal, hogy támogatok egy alapítványt, lehet, hogy azzal, hogy másokat segítek a háttérből, vagy mellékszerepet vállalok egy ügyben, amiben hiszek. Interjú.
„De miért nem lehetett kevesebb fájdalommal válságot kezelni? Igaz, más korszakban, de a Fidesz nem a háztartásokon kezdte. Más kérdés, hogy a bankok megsarcolása miatt végül ugyanúgy az átlagembereken csattant az ostor.
Nagyon nehéz utólag megítélni, egy másikéval összevetni egy adott kormány intézkedéseit. A gazdaságpolitikában a bűnelkövetés és a bűnhődés között sokszor hosszú idő telik el, erre példa a korábbi kormányok idején a devizahitel vagy a költségvetési hiány elengedése. Ám a választók mindig azt büntetik, akinél a probléma kiderül. A kormányok hivatalba lépésükkor ezért is szokták elődjüket gyalázni. Gyorsan rákennek még több bűnt, mint amennyit a stafétabot átadója elkövetett, hogy így teremtsenek mozgásteret maguknak a nehéz lépésekhez. Ezt Orbánék extrém módon gyakorolták. A realitás az, hogy Magyarország válsága nem 2008 őszén kezdődött, hanem már a kétezres évek közepén kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy a 2001-ig követett gazdasági modell kifulladt, mert megfojtotta az egymást követő kormányok egymásra rakódó költekezése.
Ez az akkori kampányígéreteken nem látszott.
Tényleg nem. A 2001–2002-es választási kampányra készülve a polarizálódó közvélemény meggyőzése és a hatalom megőrzése érdekében folyamatosan káros intézkedéseket hoztak. A magyar könnyűipar összeomlása vagy például a Hajdú-Bét csődje részben arra vezethető vissza, hogy az Orbán-kormány két év alatt száz százalékkal megemelte a minimálbért, és versenyképtelenné tett, kisöpört egy csomó munkahelyet Magyarországról – de ennek bekövetkezte már a Medgyessy-kormány idejére esett.
A Hajdú-Bét bélyegét később igyekeztek önre égetni, a fideszes karaktergyilkosság egyik fő eszköze volt. Érez felelősséget azért, hogy összeomlott a cég?
Az ügy később vált politikai manipulációs eszközzé, 2006 közepén, a kormányzati szerepvállalásom után kezdték tudatosan az én nevemhez kötni. Ez is ára annak, ha valaki a politikába lép. Most már tudomásul kell vennem, hogy sok embernek Magyarországon rólam ez a hazugságáradat jut eszébe. Utálom, de tudomásul veszem, végül is felnőtt ember vagyok, tudtam, hogy ára lesz annak, ha közéleti szerepet vállalok. Ami a konkrét történetet illeti, a Wallis-csoport 1998–99-ben a már akkor is bajban lévő baromficégben szerzett többséget a hitelező bankok felkérésére, és több mint tízmilliárd forintot invesztált a Hajdú-Bétbe, hogy talpra állítsa. Én 2000-ben lettem a Wallis-csoport vezérigazgatója, 117 leányvállalatunk volt, ebből egy – igaz, a legveszteségesebb – volt a baromficég. Soha nem voltam a Hajdú-Bét vezetője, nem kötöttem szerződéseket a cég nevében, nem tárgyaltam beszállítókkal, nem foglalkoztam működési kérdésekkel. Erre volt a cégnek menedzsmentje, igazgatósága. Nekem nem ez volt a dolgom. Bár a cég stabilizációja átmenetileg, 2002-re sikeresnek tűnt, végül 2003-ban a madárinfluenza, a forint váratlan erősödése – amely az exportra termelő céget jelentősen sújtotta –, a Fidesz-kormány korábban erőltetett minimálbér-emelése és a hasonlóan veszteséges Bábolna korlátlan állami támogatása együtt vitték csődbe a vállalatot. De végül is ez itt most csak egy példa, ami illusztrálja a kormányok hibás gazdaságpolitikáját, annak kései következményeit.”