Gyűlölték és lerombolták a budapesti bérházak kupoláit, tornyait a kommunisták
Azzal, ahogyan az épített örökséggel bánik egy társadalom, bizonyítványt állít ki magáról – mondja a Budapest elveszett kincsei című kötet szerzője.
A GDP szorgos termelői egymás után lehúzzák a rolót.
Két évvel ezelőtti, 88 éves korában bekövetkezett haláláig élt Magyarországon egy – az egyszerűség kedvéért maradjunk annyiban: – üzletember, akinek vagyonát kétmilliárd forintra becsülték. Üzemeltetett magánzálogházat, hatalmas boltjában üzletelt arannyal, ezüsttel, drágakövekkel, antik tárgyakkal és festményekkel. Volt számítógépszervize, kutyakrematóriuma, crosspályája, több ingatlana, no és egy hasznot hozni csak nem akaró, 41 hektáros diófaültetvénye is.
Végrendeletet készített ugyan, de elhatározta, hogy 2032-ig - vagyis 105 éves koráig – dolgozni fog, hiszen addig volt érvényes a személyi igazolványa. Nem nehéz kitalálni, hogy ki is lehetett korunknak ez a színes egyénisége: Klapka Györgynek hívták. S talán az sem keltett igazi meglepetést, hogy öt örököse közül senki sem tudott igazán mit kezdeni a cégbirodalom bármely elemével – a tovább működtetést egyikük sem gondolta komolyan.
Eközben az évtizedek munkája darabjaira esik széjjel. Megfigyelhető, hogy ez a jelenség immár kezd tömegessé válni. A GDP szorgos termelői egymás után lehúzzák a rolót. A megoldás eszközeit pedig a már digitális csatornákon is megjelenő tanácsadó konferenciák sokasága próbálja felkínálni, egyelőre eredménytelenül. Egytől azonban intjük a vállalkozásuk jövőjéért aggódókat: ne a felcsútihoz hasonló családi modelleket kövessék. Fennmaradni ugyanis csak tisztességes versenyben érdemes.”