A provokációról és a nyugodt erőről

Kezdjük ott, hogy az eddigi Kossuth téri megmozdulásokat példamutató higgadtsággal és szakszerűséggel kezelték a hatóság emberei. Bár provokáció bőven előfordult, szembe kellett nézni a karácsonyfát kidönteni vágyó, szánkórabló vagy simán a rendőröket gördeszkával fenyegető arcokkal; jelentős túlkapások, sérülések nem fordultak elő.

Azt pedig el kell fogadni, hogy vannak játékszabályok: ha valaki túl agresszíven lép fel, veszélyezteti a többiek vagy a rendőrök testi épségét, a könnygáz kiszámítható reakció lesz. Viszont viperát, gumilövedéket, agyba-főbe verést nem láttunk. Ne is lássunk.

A megmozdulások érdekes fordulatot vasárnap éjjel vettek, amikor a mindenre elszánt ellenzéki honatyák és honanyák a köztévé Kunigunda utcai székházát szállták meg. Ezen a ponton az események kiléptek a kontrollálható, rutinból megoldható dimenzióból, és új kérdéseket nyitottak.

Egyrészről nyilvánvaló a köztévé szimbolikája, hiszen természetesen nem arról van szó, hogy csak az MTVA képernyőjén keresztül lehetne elérni a választópolgárokat. Másrészről úgy tűnik,

A képviselői mandátum ugyanis feljogosít a közintézmények látogatására, ebben megakadályozni őket törvényesen nem is lehet, azonban a televízió zavartalan működését is törvények garantálják, így egy szigorúan védett közintézményben az adás megszakítása, megváltoztatása külső erővel nem lehetséges a törvény betűje szerint.

Az ellenzék megtalálta azt a piaci rést, amibe belekapaszkodhat. Annyi elbaltázott, kínosan béna performansz után végre villanthat, végre valami egyedivel rukkolhat elő. Nyilvánvalóan túltolt, szemmel láthatóan mesterkélt akció Tordai Bence lépcsőmászása, Hadházy Ákos vergődése, Kunhalmi Ágnes szappanoperákat megszégyenítő lepattanása az ajtóról, de azt is látni kell, hogy a sajtóban megjelenő, földön vonagló, biztonsági őrök által lefogott képviselő látványa minden civilizált közegben elemi felháborodást, megbotránkozást válthat ki.

Még akkor is, ha teljesen világos, hogy az ellenzéknek

legalábbis ilyen eszközökkel a jogállami kereteken belül nincs. Lehet kritizálni a köztévé hírszerkesztési gyakorlatát, műsorait, azonban a fizikai erőszakkal nem lehet befolyásolni a működését.

A tévében kialakult patthelyzet kapcsán kormányzati részről fel kell tenni a kérdést, hogy megéri-e ez az egész?

Érdemes-e hagyni, hogy ez a kép égjen a közösségi médiát követő vagy az amúgy Magyarországgal rendre elfogult nyugati hírolvasók elméjébe?

Az események fokozott önmérsékletet és higgadtságot követelnek meg a kormányoldal részéről. Az ellenzék szemmel láthatóan arra játszik rá, hogy eszkalálódjon a helyzet, a forrongó közhangulatot újabb és újabb tömegtüntetésekbe csatornázhassák át.

A kormányzat és a rendfenntartó erők kétféleképpen reagálhatnak: vagy befeszüléssel, szigorítással, vagy pedig mértéktartással, okos enyhüléssel válaszolhatnak a fejleményekre. A kormány szempontjából az lehet erre a legjobb reakció, ha

Ahogy eddig is tette. Nem a tüntetésről való tudósítással, az ellenzéki pontok beolvasásával, a vezérigazgató megjelenésével, az események tisztes feldolgozásával veszít a hatalom, hanem épp azzal, ha ezeket nem teszi meg. Ha dacra daccal válaszol.

A helyzet józan belátással és megfontolt intézkedésekkel még könnyen kezelhető, a konszolidáció pedig mindenkinek érdeke.