Valódi ellenségek

„Tételezzünk fel csodát, hogy az új parlament és a bizottság többségében hajlandó lesz reformokat végrehajtani. Mivel az unió működését a lisszaboni szerződés egészen részletesen szabályozza, lényeges reformokat csak a szerződés megváltoztatásával lehet elérni, márpedig a módosításokat a huszonhét tagország mindegyikének jóvá kell hagynia, sőt némely államban (Írország) a döntést még népszavazással is meg kell erősíteni. Nyilvánvalóan nehéz lesz olyan módosításokat találni, amelyek minden országnak megfelelnek. Különösen nehéz lesz Németországgal megegyezni, ugyanis a jelenlegi szabályok egyértelműen Németországnak kedveznek, tehát bármely változás szükségképpen Németország előnyös helyzetének erodálódását fogja eredményezni, amelyet a németek vonakodnak majd elfogadni.

Ezen túlmenően Brüsszel és egyes intézkedéseinek kritizálásán túl politikai szinten nincs kiforrott elképzelés arra nézve, hogy a lisszaboni szerződést milyen más konstrukció váltsa fel. Szakértői szinten persze számos, valamely szintig kidolgozott javaslat található, de egynek sincs erős politikai képviselete.

A leginkább elképzelhető út a változtatásra az, hogy a jelenlegi szerződések változatlanul hagyása mellett az egyes cikkeket bizonyos mértékig átértelmezik, és az unió vezetése feladja a föderáció megvalósításáért folytatott küzdelmét, és felhagy az egyes országok belügyeibe és gazdaságpolitikájába való beavatkozással. Ez azonban az unió jelenlegi vezetőitől aligha várható el, ezért nemigen lehet megkérdőjelezni Salvini véleményét, hogy Európa igazi ellenségeit Brüsszelben kell keresni.”