„Szegénység. Mára országrészek problémája lett. A mai Magyarországon a társadalmi rétegek közötti szakadék óriási, és megállíthatatlanul nő. Akinek az élete felfele ível, az a kedvezmények lehetőségeivel megtámogatva egyre jobban él. Akinek meg lefele megy a szekér, az egyre nagyobb tempóban rohan a teljes elszegényedés felé. Egy olyan világba, ahol a támogatások elérhetetlenek, ahol a reménytelenség és a kilátástalanság határoz meg mindent. Életet, jövőképet.
A két világban az élet stratégiája teljesen más. Az egyik helyen az anyagi biztonsággal megalapozott vágy a szervező erő, a másikban a napi túlélésért folytatott harc. Együtt, egyszerre a két dolog értelmezhetetlen, pláne, ha az egy országon belül van, és az elszegényedés ekkora tömegeket érint, mint nálunk.
Pár hete hallottam egy riportot az autóban ülve, a rádióban. Egy nyugat-magyarországi, osztrák határ melletti falut mutattak be. Én akkor úton voltam egy kelet-magyarországi, kis, román határhoz közeli faluba. Ahogy hallgattam a riportot, úgy nőtt bennem az elkeseredés. Mintha nem egy országban élnénk. A távolság alig több, mint 450 km. Ám a valóságban ettől sokkal nagyobbnak tűnik.”