„Nem célom e pár sorban kimerítő értekezést írni a játszó Isten és a játszó ember csodálatos játékélményeiről, s arról sem, hogy a játék mennyire komoly dolog, nem pedig egy lenézendő gyermeki tevékenység. Szerintem, ha az ember kizárja a játékot az életéből, menthetetlenül boldogtalanságra ítéli önmagát.
Ezért örülök mindig a tiszta szívből származó – nem söröspohárgőzös kocsmai légkörben elhangzott – örömujjongásnak egy-egy gól után. Élmény látni az örömet, de nagy dolog megtanulni elviselni a veszteségeket az életben. Megmutatkozik, hogy a játék tulajdonképpen az élet iskolája, s nem csupán kisóvodások szórakozása.
Ha Isten és az ember együtt játszik az életben, akkor nem csoda, hogy akadnak labdarúgók, akik a világbajnokságon sem hagyják abba a játékot. Megmutatják, hogy a talentumokkal megáldott ember Isten játszótársává (és fordítva) válik. Valódi misztériumról van szó. A labdarúgás nagy játéka nem okvetlenül a nagy pénzekről kell hogy szóljon. Sem a visszaélésekről, habár szomorúan kell tudomásul vennünk, hogy a pénznek komoly, gyakran elítélendő szerepe van labdarúgásban. A talentumokkal megáldott embereket és menedzsereiket a saját rabszolgaságába dönti.
Az idei világbajnoksággal kapcsolatos témák között a katolikus média foglalkozott a játékosok hitvallásával is. Itt elsősorban a spanyol és a portugál játékosok kerültek előtérbe. Részükről fogadalmak és ígéretek hangzottak el. Némelyikük elmondta, milyen ígéretet tett, mit fog tenni, ha a győztesek közé kerül a csapatuk. Hálatetteket ígértek földi sikerek és eredmények eléréséért.”