„Idehaza a libsi megmondóemberek közben kórussá alakulva, fortissimóban üvöltik, hogy „Tudomány!” és „Nem szabad a szélsőségek alapján megítélni!”. Mármost ez egyfelől nem így van, hiszen az elmebetegeket sem annak alapján ítéljük gyagyásnak, mikor nyugodtan viselkednek, hanem mikor dühöngeni kezdenek. Másfelől az ideológiák természetéből következik, hogy szélsőségessé válnak. Fő céljuk ugyanis, hogy fanatikus híveket, harcosokat képezzenek, és a fanatikusok, természetük szerint, mindig szélsőségesek. Egy ideológia „sikeressége” pontosan azon mérhető le, hogy mennyire fanatikusak a követői. Persze ez egyben kártékonyságának is mértékegysége.
Az, hogy mit mondanak a genderológusok, most, hogy baj van, a saját „tudományuk” tanintézményeinek tevékenységéről, az ne tévesszen meg bennünket. A kommunisták például előszeretettel nevezték munkásdalárdának, vagy önképzőkörnek az ideológiai továbbképzés csoportjait, ahol aztán a „Bunkócska” című slágert énekelték és a proletárforradalomról meséltek hozzá nekik.
A LIBSIK MEG TÁRSADALOMTUDOMÁNYI TANSZÉKEKNEK NEVEZIK UGYANEZEKET A TOVÁBBKÉPZŐ INTÉZMÉNYEKET.
A módszer is ugyanaz. Megkeresik a sértett, frusztrált és ugyanakkor gátlástalan egyedeket, elmagyarázzák neki, hogy őket tényleg megsértik, elnyomják és kiútként felmutatják nekik a társadalom forradalmi átalakításának lehetőségét. Mintegy összegyűjtik a szerencsétlenekben felhalmozódó, a sorsuk alakulása felett érzett haragot, melyet aztán – kamatostul – megpróbálnak visszaadni a gyűlölt többségnek.”