Magadra maradsz

„Ne veszítsem el az eszem? Hogy jön a két »elsétáló« magyar ellenzéki a Liverpool fél világot megrendítő szomorúságához? Tényleg nem kellene. De több évtizede is, amikor a már akkor is teljesen elromlott hazai fociról kellett időről időre írnom, szembesültem a kérdéssel, hogy nem lelkiismeretlenség-e megpróbálni érzékletesen szólni arról a lelketlen pacsmagolásról, amit felkínáltak. Nem jót, de legalább jól. Persze csak ha sikerül. Veszélyes vállalkozás. Úgy tünteti fel, hogy nem lehet nagy a baj, hiszen amiről zamatosan lehet írni, maga sem lehet taszító.

Most a közélet, főleg a nagypolitika adja fel ezt a kérdést. Hogy jön ugyanis ide a you’ll never walk alone vagy bármi, ami lazíthatná a tényeket, amelyek viszont magukban egyre kevésbé érdeklik az embereket? Így sok jel szerint az sem, hogy például: az Eurostat szerint a magyar gyerekek harmadát a nyomor fenyegeti, s az unióban csak három országban van rosszabb soruk, mint itt; a Freedom House az unió legkevésbé demokratikus országaként minősíti hazánkat; a Magyar Tudományos Akadémia állítja, hogy a szakmai munka meghatározó folyamatai az oktatás minden területén 19. végi, 20. század közepi állapotokat eredményeztek; egy nagy nemzetközi felmérés, a Kelly Services úgy találta, hogy a magyar munkavállalóknak mindössze 44 százaléka érzi magát jól a munkahelyén, ami a vizsgált országok között a legalacsonyabb érték; az Európai Bizottság felmérése szerint senki sem kevésbé boldog Európában attól a ténytől, hogy a hazájában él, mint mi. Épp ennyire elégedetlenek vagyunk Európával is; a Health Consumer Powerhouse (HCP) európai egészségügyi fogyasztói indexe a vizsgált 35 közül a harmincadik helyre sorolta országunkat. Az állam nagyságrenddel kevesebbet költ e szférára, mint európai mércével elvárható lenne; 2009 és 2018 között Magyarországon 62-ről 50 százalékra csökkent a felsőoktatásban részt vevők aránya, szemben 49 fejlett ország átlagával, amely ez idő alatt 62-ről 68 százalékra nőtt. A hátrányos helyzetűek bekerülése nálunk még nehezebbé vált.

Ez utóbbi adatokat azért hagytam a sor végére, mert felidézik, hogy a Liliom meséjét a musicalváltozatban át kellett írni. Már Molnár is kegyes volt terhesen magára maradt hősnőjével, amikor 16 év múltán, a zárójelenetben ő és a lánya is munkásnőként szerepel, de ez a zenés játékban kevés volt. Louise, Lujza az egyetem sikeres elvégzését ünnepli, amikor a dal a musical végén újra elhangzik. Divattá vált Amerikában, hogy az egyetemi osztályok búcsújukkor a Liliom lányának szóló dalt éneklik. Igaz, aligha tudnak erről vagy akár Kariusról.”