Orbán újabb kétharmada sorcsapás

„Két csapat futott ki a pályára: a narancssárgák minden posztra rutinos és alattomos játékosokat állítottak, akik egységes taktikai rendszer alapján tették a dolgukat, míg ellenfelük tagjai ötféle mezben és ötféle szisztéma szerint játszottak. A szabályok a narancsmezeseknek íródtak, a pálya feléjük lejtett, minden jel szerint megvették ellenfelük több játékosát – s még így is eggyel kevesebb gólt lőttek, mint a tarka mezesek. Ha nem maguk írják a szabálykönyvet, nincs kétharmaduk.

A legelemibb követelés most a tisztességes választási szabályokra kell, hogy vonatkozzon – olyan szabályokra, amelyek nem zárják ki a politikai versenyt. Ha pedig ilyen szabályok bevezetésére nincs lehetőség, nem marad más út, mint a bojkott. Ha a hatalom nem fogad önkorlátozást a kétharmados törvényekre, akkor ki kell szállni a parlamenti munkából. Hadd hatalmaskodjon Orbán Viktor egy ellenzék nélküli Országgyűlésben, méltán szellemi elődeihez, Rákosihoz és Kádárhoz.

Ez nem azt jelenti, hogy a választott képviselők ne végezzék el a munkájukat. Esküdjenek fel, és amikor az Országgyűlés plenáris ülést tart vagy a bizottságok üléseznek, az ellenzéki képviselők üljenek össze, és alakítsanak ki közös álláspontot! Alkossák újra ’89-es mintára az Ellenzéki Kerekasztalt! Végezzék el a munkájukat, használják a parlamenti infrastruktúrát, ugyanakkor tagadjanak meg minden érintkezést a Fidesszel meg a KDNP-vel! Ha kénytelenek bemenni, ne szóljanak, ne szavazzanak, ne vitázzanak! Ezzel a hatalommal nincs dolguk. Egymással viszont menjenek ölre, ütközzenek, harcoljanak – sajátítsanak el annyi politikai kultúrát, hogy minden nézetkülönbségük ellenére képesek legyenek egymással beszélni, együttműködni, kompromisszumra jutni!

Ne asszisztáljon az ellenzék ahhoz a hitvány komédiához, melynek keretében a felcsúti autókereskedő interpellációra válaszul boldog karácsonyt kíván, cinikus gazemberekből verbuvált söpredékfrakciója pedig harsányan felröhög. Végre megvan a nagy mintán végzett, országos közvéleménykutatás, tudjuk, ki mennyire népszerű, feltárultak az arányok – nagy árat fizettünk érte: négy újabb évet kétharmados többségtől sújtva. Kiderült, hogy az ellenzék vezető ereje a Jobbik, és kiderült, hogy az ellenzéki választók többsége baloldali érzelmű állampolgár. Erre kell, hogy reflektáljon az a technikai koalíció, amelyet már most fel kell állítani – minden megyében és minden községben, minden városban és minden kerületben. Elszámoltatás ’19 – ezen a néven kell nekivágni az önkormányzati választásnak; Elszámoltatás ’22 – ezen a néven kell nekivágni a parlamenti választásnak.

Ha a technikai koalíció kétharmados országgyűlési többséget szerez, a képviselőknek vissza kell állítaniuk a demokratikus intézményeket, le kell váltaniuk Polt Pétert, Áder Jánost, és mindenki mást, aki részt vett a demokratikus intézmények kiüresítésében. A technikai koalíció által delegált kétharmadnak új választási törvényt kell hoznia, aztán fel kell oszlatnia az Országgyűlést, új választást kell kiírnia, és tagjai máris örömmel konstatálhatják, hogy nincs többé szükségük a technikai koalícióra – újra szabadon gyűlölhetik egymást.

Mi legyen, ha győz a technikai koalíció, de nem kétharmaddal? Nos, semmi szükség Karácsony Gergely törvénytelen tervére, az alkotmányos puccsra, ehelyett meg kell választani egy szakértői kormányt egy centrista programmal – azokkal a kompromisszumokkal, azokkal az elvekkel és azzal a politikai kultúrával, amely az Ellenzéki Kerekasztal mellett remélhetőleg megszületik. Ha valamilyen téren nincs konszenzus, ott maradjon az, amit a fideszesek kitaláltak. Ha a konszenzuális demokrácia koncepciója működőképes volna, Magyarország nagyobbat lépne előre a történelmében, mint amekkorát Orbán Viktor vezetésével hátrált az elmúlt nyolc év során.

Az esélyt érdemes látni, hogy a magyarok végre felszámolják a hideg polgárháborút, betemessék az árkokat, és testvérekként, szomszédokként, polgártársakként tekintsenek egymásra. Az esélyt érdemes látni, hogy a magyarok lezárják végre a huszadik századot. Orbán Viktor újabb kétharmada sorcsapással ér fel, de ha az ország népe él az eséllyel, lehetősége nyílhat arra, hogy önmaga jobbik részét válassza. Szörényi Levente és Bródy János országa csakis közös munka árán alkothat nagyobbat önmaga összetevőinél. A recept ismert: egy rész népi és egy rész urbánus szellem – a közeg pedig, melyben mindez oldódik, a magyar nyelv. Az évszázados dilemma mit sem változott: konszenzus és társadalmi béke, vagy polgárháború és nemzethalál – a jövőnk vagy a sírhelyünk mindenképp közös.”