„Túl vagyunk egy nagyon kemény időszakon, amelynek során sokan mondtak olyanokat, amikre utólag nem lesznek büszkék. Felnőttként elég pontosan tudjuk, hogy a politikai kampányok természetéhez tartozik az ígérgetés, az érzelmek gerjesztése és az ellenségkép kialakítása. De hiába tudjuk, mégis magával ragad minket, és rázza az életünket, mint baba a csörgőt, mi meg csörgünk szakadatlan.
Ez az őrült ricsaj vette körül a gyermekeinket, akiket boldog és egészséges emberré szeretnénk nevelni. Itt az ideje annak, hogy feldolgozzuk velük az eseményeket, és beszélgessünk velük a jövőről.
A jövő ugyanis leginkább ezeken a beszélgetésekben dől el, nem a szavazófülkékben. Itt tudunk arról beszélni, hogy mit is jelentenek a győzelmek és a kudarcok az ember életében.
Hogy a legsikeresebb emberek tele vannak hatalmas kudarcokkal is, amiből rengeteget tanulnak. A gyerekeknek meg kell tanulniuk, hogy a fejlődés sok bukáson keresztül zajlik, ilyen a természete. Természetesnek kell tartaniuk, hogy sok olyan helyzet van az életben, ahol nem az történik, amit épp leginkább szeretnénk, de ez nem tragédia, nem világvége.
Beszélhetünk nekik arról, hogy a választások után nagyon sok ember szokott csalódott lenni, de ez teljesen rendben van. A focivébét is csak egy csapat fogja megnyerni, rengeteg ember csalódott lesz a világon, de ez nem jelenti azt, hogy ők soha többé ne szurkolnának a csapatuknak, ha az szépen és lelkesen játszott.
Beszélhetünk nekik arról, hogy a demokrácia lehetőséget biztosít arra, hogy gyakoroljuk a győztesek és a vesztesek viselkedését. Hogy mindenki számára sokkal szimpatikusabb egy szerényen viselkedő győztes, mint a megrészegült bajnok. De bajnokként sokkal nehezebb szerénynek lenni, mint vesztesként, ezt tehát gyakorolni kell. De ez is rendben van.
És rendben van az is, hogy a vesztesek szomorúak, hiszen nem ezt szerették volna. És a jó vesztes tanul a hibáiból.”