Az álhírek terjesztésével a vesztünkbe rohanunk: ijesztő gyakorlat terjed a közösségi oldalakon
Négyből három hírt anélkül osztanak meg a felhasználók, hogy elolvasnák. Íme, az álhírek terjedésének pszichológiája.
Az Orbán által ellenzékinek nevezett média (egyszerűbben: média) egyáltalán nem tulajdonított nagyobb jelentőséget Vásárhelynek, mint amekkora országosan volt neki.
„Kedvelem Orbánt.
Okos, felkészült, és miközben munkaköri kötelességét sosem téveszti szem elől, azaz a Fidesz érdekében dolgozik, sem az elemi tisztességnek, sem a megértés őszinte vágyának nincs híján.
Orbán Balázsról beszélek. A Századvég kutatási igazgatója, aki a Migrációkutató Intézet főigazgatója is egyben, időről-időre elkövet cikkeket. Buta migráncsozás ezekben sosem volt, legújabb írásában sem azért nincs, mert hirtelen fideszesekkel telt meg a damaszkuszi út, és ugyanazok (Bencsik András) kárhoztatják az elemi iskolás sorosozást, akik még egy hete is nemzetárulónak bélyegeztek bárkit, aki elemi iskolásnak minősítette a sorosozást, amit személyesen Bencsik András művelt teli tüdőből.
Orbán Balázs cikkében tehát a hátraarc nélkül sem lenne agybaj és blődli, annál több hivatkozás mindenféle külföldi kutatásokra. Ő tényleg bármikor elő tudja rántani a társadalomtudomány ártatlan nyusziját az éppen tárgyalt téma cilinderéből, amiért szerényebb kalapunkat mindig meg is lengetjük. Hódmezővásárhelyi eseményeket elemző írásában is csak úgy repkednek a svéd, amerikai meg mindenféle professzorok teóriái, sajnos azonban a rengeteg ismeret nem juttatja közelebb az olvasót a probléma megértéséhez.
Ha tényleg úgy gondolja, ahogy írja, és nem kizárólag a propaganda értelmiségi beszédmódba való keretezésének (lásd még: framing) rá rótt feladatát végezte el, akkor Orbán Balázs hatalmasat téved. Arra a következtetésre jut ugyanis, hogy „a médiafelületek részben a politikai pártok szerepét veszik át, hiszen nem a hírek szolgáltatása, hanem a közvélemény formálása válik első számú céljukká. Hasonló jelenséget láthattunk a hazai médiatartalom-szolgáltatók körében is az ellenzéki jelölt hódmezővásárhelyi polgármesteri kampánya kapcsán.”
Nagyon igaz lenne ez, ha a Fidesz által bekebelezett Délmagyarországra és a vásárhelyi médiára utalna, amelyek Márki-Zay-tól interjút sem kértek, és kizárólag savazó cikkeket hoztak róla a megkérdezése nélkül. Csak sajnos Orbán nem erre célozott. Hanem az országos médiára. Így: „valamennyi ellenzéki beállítottságú médiafelület ismertségén és a választás jelentőségén felül adott láthatóságot az ellenzéki jelöltnek. Ezzel végső soron nagyban nőttek választási esélyei, amelyet végül több tényező együttes hatására sikerre is tudott váltani. Akárhogy szépítjük, a vásárhelyi eseménysor tipikus példája annak (...), amikor a médiatartalom-szolgáltatók a framing jelenséggel, politikai stratégiai célok mentén szerkesztik híreiket, s meghatározott politikai célkitűzésrendszer mentén kívánnak eredményt elérni.”
Tehát, ha jól értem: azért bukott a fideszes Vásárhelyen, mert az ellenzéki médiafölény galád politikai céltól vezérelve lenyomta szegényt.
Nos, nagyon nem ezért. Az Orbán által ellenzékinek nevezett média (egyszerűbben: média) egyáltalán nem tulajdonított nagyobb jelentőséget Vásárhelynek, mint amekkora országosan volt neki. A helyzettel való kiemelt foglalkozás Orbán Balázs állításával ellentétben színtisztán sajtószakmai alapon is meg kellett, hogy történjen.”