Vásárhely tanulsága

2018. február 27. 10:02

Orbán Balázs
Századvég

A médiafelületek részben a politikai pártok szerepét veszik át.

Sokan elemezték már, hogy mi a vásárhelyi választás tanulsága. Én csak egy dolgot húznék alá, mert ez a helyi választás ezt az egyébként globális jelenséget nagyon szépen kirajzolta.

A helyi érdekű, de egyes politikai szereplők által – egyébként érhető politikai okokból – országos jelentőségűvé emelt időközi polgármester-választáson született ellenzéki siker és az azt megelőző kampány ugyanis nagyon szépen megmutatta a média átalakult szerepét.

Nemzetközi viszonylatban is egyre inkább meghatározó jelenséggé kezd válni, hogy a média – amit már hagyományosan is gyakran negyedik hatalmi ágként is szoktak értelmezni – önálló politikai szempontok mentén, valamint céloknak alárendelve cselekszik.

Másképpen fogalmazva: a politika fő szervező erejévé a különböző médiatartalom-szolgáltatók váltak.

Kezdjük az alapoknál elemezni ezt a jelenséget: Nadia Urbinati, a Columbia University professzora Democracy Disfigured című könyvében a demokratikus rendszerek modern kori torzulásait vizsgálja. Három ilyen torzulási formát különböztet meg: a technokrata kormányzást, a populizmust és a demokrácia mediatizálódását. A magyar olvasó fantáziáját bizonyára mindhárom lehetséges torzulási forma elnevezése megindítja, de most csak a mediatizálódás jelenségét fessük le kiindulópontként.

A professzor szerint a mediatizálódás egyik legfőbb velejárója, hogy mára meghatározott sajtótermékekből tudunk csak tájékozódni, s ennek következtében egy mesterséges fal – a média által közvetített kép – alakul ki a választók és politikusok, illetve a polgárok és a politikai intézmények között.

A televízió, az internet és az egyéb új típusú médiafelületek megjelenésével a politikai kérdések megítélésének spektruma leszűkül, de mindezt úgy, hogy az információ vizualizációjával egy esztétikai jellegű (tetszik/nem tetszik), igen-nem kérdéssé redukálódik a választók közéletet érintő döntése.

Ez egyfelől a politikusok kommunikációs stratégiáit is megváltoztatja, hiszen eldöntendő kérdéssé kell alakítaniuk üzeneteiket, másfelől azonban mindent korábbinál nagyobb lehetőséget ad az egyes médiatartalom-szolgáltatóknak arra, hogy saját ízlésük szerint tálaljanak bizonyos témákat.

Azaz a médiafelületek jóval könnyebben válnak politikai szereplővé, mint korábban, s a szerkesztési elvek egyre nagyobb mértékben hatnak ki közéleti kérdések alakulására.

A média szerepének felértékelődéséről adott ki kötetet két kutató, Frank Esser (University of Zurich) és Jesper Strömbäck (Mid Sweden University). Ebben a kötetben több szerző ír a média szerepének átalakulásáról, ezek közül kettőt szemlézünk.

Az egyik ilyen szerző, Winfried Schulz, aki egyszerűen csak új médiának nevezi azt a fajta tartalomszolgáltatást, amely a web2-es technológiákkal terjedt el. Egyik fő megállapítása, hogy az új típusú médiafelületek alapvetően más szerkesztési elvek mentén működnek, mint azt korábban megszokhattuk. Míg korábban a híreket azok „minősége”, tehát forrásellenőrzés után és bizonyos narratívakomplexitási szint felett közölték, napjaink modern médiafelületei tömegével gyártják a rövid, lehetőleg egyszerű stílusban megírt vagy átforgatott tartalmakat. Ennek egyik oka, hogy mihamarabbi interakcióra akarják rávenni a tartalomfogyasztókat, amit a gyors érthetőséggel együtt járó leegyszerűsítés kifejezetten elősegít. Ezáltal jóval több tartalomfogyasztót képesek elérni, és közvélemény-befolyásoló hatásuk is megnőtt.

Claes H. de Vreese ugyanebben a kötetben pedig kifejezetten a média tematizáló erejének átalakulását vizsgálja, Mediatization of News: The Role of Journalistic Framing című tanulmányában. Szerinte viszonylag új jelenség, hogy médiafelületek képessé váltak saját maguk számára hosszútávú politikai stratégiákat megfogalmazni, és ezek mentén úgy keretezni (framing) egyes híreket, hogy a médiatartalom-szolgáltatók céljait szolgálják.

Ilyen értelemben a médiafelületek részben a politikai pártok szerepét veszik át, hiszen nem a hírek szolgáltatása, hanem a közvélemény formálása válik első számú céljukká.

Hasonló jelenséget láthattunk a hazai médiatartalom-szolgáltatók körében is az ellenzéki jelölt hódmezővásárhelyi polgármesteri kampánya kapcsán. Az ellenzéki pártok politikai tevékenységéből csak arra futotta, hogy egységesen támogassák a magát függetlennek mondó jelöltet, akiről azóta kiderült, hogy a Jobbik kértre fel a feladatra. Ezen túlmenően a döntő pont az volt, hogy valamennyi ellenzéki beállítottságú médiafelület ismertségén és a választás jelentőségén felül adott láthatóságot az ellenzéki jelöltnek. Ezzel végső soron nagyban nőttek választási esélyei, amelyet végül több tényező együttes hatására sikerre is tudott váltani.

Akárhogy szépítjük, a vásárhelyi eseménysor tipikus példája annak a fentebb idézett szerzők által is leírt jelenségnek, amikor a médiatartalom-szolgáltatók a framing jelenséggel, politikai stratégiai célok mentén szerkesztik híreiket, s meghatározott politikai célkitűzésrendszer mentén kívánnak eredményt elérni.

Jelen írásnak nem célja, hogy ezt a célt minősítse, vagy csupán az egyik politikai oldalra húzza rá a vizes lepedőt. Az írás mindössze a jelenségre való rávilágítást kívánja elérni.

S hogy akkor miért fontos mindez?

Azért, mert közhelyszerű az érvelés, hogy a kormánypártok médiafölénnyel rendelkeznek Magyarországon, s elsősorban a kormánypárti média az, amely a framing eszközével képes élni.

Azonban a puszta számok mást mutatnak!

Közelebbről megvizsgálva, legalábbis az online világot, éppen ellentétes tendencia látszik. Az online médiumokat tekintve a dkt.hu látogatottsági statisztikáiban található adatok alapján az első hét leglátogatottabb kormánypárti és ellenzéki oldalak látogatottságát hasonlítottuk össze, a február 19-i eredményeket. (A kormánypárti oldalak közé az Origo, Ripost, tenyek.hu, Pesti Srácok, tv2.hu, magyarhirlap.hu és a mandiner.hu oldalakat soroltuk. Az ellenzékiek közé pedig az index.hu, 24.hu, hvg.hu, 444.hu, zoom.hu, mno.hu és a 168óra.hu oldalakat.)

Ebből az látható, hogy a kormánypárti portáloknak 913 ezer, az ellenzékieknek pedig több mint 1,9 millió volt a látogatottsága a vizsgált időszakban. Az ellenzéki online média elérése tehát lényegesen jobb, mint a kormánypárti oldalé (s egyébként hasonló a helyzet a televíziós médiában is).

A framing jelenségével tehát az online ellenzéki média jóval hatékonyabban tud élni, mint a kormányoldal.

Nagyjából öt hét van április 8-ig, ahol persze minden más lesz, mert nem egy helyen, hanem mindenhol választunk, nem időközi, hanem általános választást tartunk, s nem polgármesteri, hanem parlamenti választásról lesz szó.

De mégis, hogyan ellensúlyozható mindez a kormányoldal által?

A recept egyszerű. Kampányolni kell. Nem(csak) a médiában, hanem az utcán (is). Házról házra, ajtóról ajtóra.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/125773