Románia: Domnul Mélyállam közbelép
Fejlett demokráciákban példa nélkül álló módon érvénytelenítette egy szabad elnökválasztás eredményét a román Alkotmánybíróság.
Ha a politikai közbeszédet és kommunikációt valami elindította egy sokkal sekélyesebb, értéktelenebb, alávalóbb irányba, az bizony az első Orbán-kormány bukása volt. Ez határozza meg a mostani kampányt is.
A közelgő választás kevés izgalmat tartogat és bízvást tekinthetnénk azt a rendszerváltoztatás eddigi leglefutottabb szavazásának, ha nem lenne előttünk a 2002-es választások emléke. Az pedig mindenki emlékezetébe beleégett, kiváltképp Orbán Viktoréba.
Ha a politikai közbeszédet és kommunikációt valami elindította egy sokkal sekélyesebb, értéktelenebb, alávalóbb irányba, az bizony az első Orbán-kormány bukása volt.
Akkor mindenki megtanulhatta, hogy jól kormányozni nem elég, azt megfelelően kell propagálni. Négy év remek teljesítménye után úgy dőlhettek hátra a kabinet tagjai – ismerve a nagyjából 10 százalékos előnyt mutató közvélemény-kutatások adatait –, hogy semmi probléma sem lehet. Az emberek első kézből érzékelik, hogy a gazdaság pörög és saját lehetőségeik nőnek. Mekkorát tévedtek! Szegények, nem számoltak azzal, hogy a magyar választópolgár mindig megvehető 19 ezer forinttal.
Az eredményekre hatalmas, világító nyilakkal rá kell mutatni. Ezt mindenesetre megköszönhetjük a mindig snájdig, ám tökéletesen harcképtelen Medgyessy vezette szocialistáknak, illetve a 20 milliós románozásnak és természetesen Gyurcsány Ferencnek. Az etnikai alapú, populista izgatásnak utóbbi a hazai ősatyja.
Ám mindez csak mellékvágány volt. Ha elvonatkoztatunk az elvi megalapozástól és a babonával felérő tartózkodástól az áprilisi eseményeket vizsgálva, azt látjuk, hogy az eddig elvégzett kormányzati munka eredményeinek hiányában se lenne itt semmifajta félnivalója a kormányzatnak.
Az ellenzéki megmozdulások nevetségesek, és amíg kétségbeesetten próbálnak belekapaszkodni Karácsony Gergely népszerűségébe – persze, akik ismerik, azok között népszerű –, addig fogalmuk sincs, hogy ők kicsodák, mit akarnak és főleg hogyan akarják. Könyörgöm, a legnagyobb, baloldali ellenzéki párt végső kétségbeesésében
És akkor itt kitérhetnénk arra a kényszeredett castingmániára is, amit annyiszor játszott már el a hazai baloldal, ami a politikai vezető megtalálását illeti. Legyünk korrektek, ez főleg addig volt jellemző, ameddig az SZDSZ gazdatesteként működtek, és minden rezdüléseket az határozta meg, hogy Balatonszárszón és csatolt részein milyen direktívákat fogalmaztak meg. Őrület, de profi politikusok is képesek voltak elhinni azt a baromságot, hogy a politikum egy hobbi, aminek prominenseit közfelkiáltással kell megválasztani, éspedig olyan módon, hogy a sarkalatos kérdésekben különösen sokat publikáló, tudományuknak élő, elefántcsonttoronyban bujkáló entellektüelek hivatottak dönteni.
Köszönjük meg nekik a Jobbik felemelkedését és a vidék Magyarországának semmibevételét, folyamatos alázását és kis híján tönkretételét. Még most meg kell hallgatnunk időnként, ahogy senki által nem érdekelt, ódon, marxista attitűddel elmagyarázzák nekünk, mitől döglik a légy, de mindez szerencsére lábjegyzetnek is kevés eddigi bűneikhez.
Beszélnünk kell az ún. új szereplőkről is, de a problémáink itt sem csökkennek. Mert Szél Bernadetthez érkezve csak azt látjuk, hogy minden egyes megnyilvánulásában, felszólalásában, riportjában serceg a belőle áradó feszültség és kényszeresség. Schiffer sem volt egy laza figura, de Szélnek egyetlen olyan pillanatát sem sikerült még elkapnom, amikor ne lett volna extrém módon befeszült és sértett – vagy legalábbis ezt sugalló. Az viszont igaz, hogy Szél nem olyan politikus, aki mentes lenne az elvi megfontolásoktól. Ő gondol valamit, és amikor – egyébként teljesen súlytalanul – nem a Parlamentben igyekszik megfogni a kormány egy-egy döntésének vitatható oldalát, azt el is tudja mondani. Viszont az egészet lerontja, hogy a személyes kisugárzása tragikusan negatív.
Ha a politikai palettán szétnézünk, ami az X-faktort illeti, Orbánról és Gyurcsányról e téren szót sem kell ejteni, de levéve a legutóbbi időszakot, amikor is Vona felvette a Kádár-kori házmester erőből beszélő figuráját, hogy minél több nyugdíjas munkásőrt tudjon megszólítani, még a Jobbik elnökének is voltak kifejezetten szórakoztató – vigyázat, nem röhejes – megnyilvánulásai. Közéleti hullákról a szükségesnél többet nem beszélnék, így az MSZP-t ezúttal hagyjuk.
Sokan elfelejtik, hogy a politika nem csak az elvek és számítások terepe, de az érzelmeké is. Akik ma Szélben látják a nagy ellenzéki megoldást, aki mellé végül be lehet sorolni, azok java része pontosan annak a hazugságnak esett áldozatul – vigyázat, messziről indítok –, amit néhány hónappal ezelőtt jeles színészünk, Nagy Ervin fogalmazott meg. Miszerint ő szívesebben élne az unalmas Bajnai Gordon kormányzása alatt. Az egész európai politikai kultúra rákfenéje megragadható ebben a kiszólásban.
Ma a választók egy része
és azt is nagyon halkan, éppen csak lábujjhegyen. Akiknek tulajdonképpen a világon semmiféle meggyőződésük sincs, de azért szeretnék, hogy a bérek növekedjenek, az adósság meg csökkenjen. Akik a leginkább megfelelő kormányzási formának tartják a nagykoalíciót, hiszen úgy tud mindenki a lehető legjobban járni. Mit gondolunk, miért nincs gyakorlatilag semmiféle különbség a német „kereszténydemokraták” és szociáldemokraták között? Úgyszintén Kurz feltűnéséig az osztrák néppártiak és szociáldemokraták között? Miért udvarolnak nyakra-főre Macronéknak a republikánusok? Mert mindannyian feloldódtak ebben a színtelen, szagtalan, értéktelen masszában.
És ez nekünk nagyon is érthető, mert Magyarország még a rendszerváltoztatást megelőzően is a legsanyarúbb helyzetben volt. Közép-Európa komcsijairól legalább annyi elmondható volt, hogy viszonylagos nacionalizmussal kormányozták országaikat, de természetesen itthon nem így történt. Ide komcsiból is a nullszaldós jutott. Mondjuk egy olyan Grósz, akit még Romániában is csicskaként fogadtak.
Később az MSZP – meg kell hagyni, saját szempontjukból ügyesen – ugyanezt a technokrata, ízetlen kormányzást és politikát vitte tovább. Hiszen Hornt pontosan ezért vetette meg az a bizonyos, körúton belüli értelmiség. Nem csatlakozott világjobbító ideáikhoz és különösebben nevelni sem akarta az országot. Ha valami, akkor ez volt igazán az MSZMP hagyománya. A magyar választópolgárt erre szocializálták, ez kell neki. Vona nem cukiságkampányt folytat, ne fedje el szemünk elől a valóságot egy alomnyi vizslakölyök. Vona azt ismerte fel, hogy a választókat felesleges értékelvű politizálással fárasztani, hiszen ők sem idegesítik ilyennel a környezetüket.
Azt kell mondani, amit jó közelítéssel be lehet lőni középre. Az R-rating ritkán térül meg a filmek világában is, ahhoz nagyon frankót kell mutatni. A PG-13 kellemes, középutas játéka nagyobb eséllyel hoz a konyhára. A Jobbik ezért lett a PG-13 szélsőjobboldal.
Miután saját maguk sem tudták eldönteni, hogy akkor most a megszokott, plebejus-vulgáris nacionalizmus útján haladjanak tovább a kurucimádattal, Habsburg-gyűlölettel és szokásos társaival; vagy esetleg lépjenek tovább a Vona által egy ideig lebegtetett, magasabb eszmeiségű, bizonyos aspektusaiban már-már tradicionális fűszerezésű irányba,
Ezek után ki csodálkozhat a kormánypárt népszerűségén és a választás de facto lefutottságán, mikor a másik oldalon csak befeszült zöldek, az új SZDSZ-ként funkcionáló Jobbik, hadováló lunatikusok és oszló politikai hullák osztoznak?