Berlinre várva

„Merkel felelőssége valamennyi válságban jelentős. Az elsősorban a német érdekeket szem előtt tartó euró- és görögpolitikájával először az északi és a déli tagállamokat ugrasztotta össze. Majd a menekülthullámra válaszként adott egyoldalú határnyitással a nyugati és a keleti EU-tagállamok közötti különbségeket mélyítette el. Hiába szereti a nyugati vagy a magyarországi »haladó közvélemény« Merkelben látni a Donald Trump utáni nyugati világ vezetőjét – a merkeli évek víziótlansága sokban hozzájárult a jelenlegi válságok kialakulásához. Ma éppen ezért az EU-t érintő legfőbb tervek nem Berlinből, hanem Párizsból vagy a kelet-közép-európai fővárosokból érkeznek. Miközben Varsó, Prága, Budapest vagy Bécs jobboldali urai kisebb Európát, erősebb nemzetállamokat akarnak, a centrista Emmanuel Macron az európai integráció további, immár politikai és szociális alapú folytatását szorgalmazza.

Merkel viszont hallgat – és nem csak azért, mert még nincs új kormány. Merkel egész eddigi kancellári időszakát a problémák kitolása jellemezte. A mostani koalíciós puhatolózó tárgyalások előtt is csak a bajor keresztényszociálisok (CSU) és a szociáldemokraták (SPD) karakteres véleményeit lehet ismerni. Az EU jövőjét érintő kérdésekben a CSU a kelet-közép-európai államokkal van, míg az SPD Párizzsal.(...)

Miközben külföldön Berlinre, az új koalícióra vár a világ, a kancellár újévi köszöntőjében sokak meglepetésére azt mondta: »A világ nem fog ránk várni.« Merkel is érzi, hogy új erőközpontok jelentek meg az Európai Unióban, amelyek határozottabban fogalmaznak. Macron és Orbán Viktor víziói élesen szemben állnak egymással. Ez az ellentét az esetleges új berlini kormányban is jelen lesz az SPD és a CSU miatt. Merkelnek tehát nemcsak Európában, de saját kormányán belül is közvetítenie kell majd.”