Az állam és az egyház szétválasztása régi dolog és koronként más és más eszközökkel próbálták a haladók elkövetni.
„Miután a hódmezővásárhelyi plébános a híveket a Fidesz jelölt melletti kiállásra biztatta, szemben az igencsak amatőr módon hazudozó villanymérnökkel, elszabadultak az indulatok. A libsi sajtóban cikkek tucatjai jelentek meg, melyek elítélik a boldogtalan plébánost tettéért. Mindegyiknek közös alapvetése, hogy az egyház szolgái ne beszéljenek bele a politikába, mert ugye egyrészt semmi közük hozzá, másrészt pedig az állam és az egyház jól szét van választva.
Ez a szétválasztás régi dolog és koronként más és más eszközökkel próbálták a haladók elkövetni. Először voltak a gúnyiratok felvilágosodás hőseinek tollából, melyek jól kifigurázták a kövér, mihaszna egyházfikat, akik a szegényeken, a »népen« élősködnek, zabálnak és közben mindenféle bűnöket követnek el. Aztán – amint megérett rá a helyzet – a kritika fegyverét felváltotta a fegyverek kritikája. Nekiláttak guillotine alá küldeni, kardélre hányni és más, elmés módokon kivégezni az egyház embereit.
Az, mondjuk, kétségtelen, hogy két dolog szétválasztásának igen hatékony módja, ha az egyiket megsemmisítjük. A szovjet kommunisták úgy jártak el, hogy a gulágra küldték, vagy agyonlőtték az egyház embereit, ilyen módon választva el őket az államtól. A szétválasztás programja puhább eszközökkel, de tovább fut azóta is.
A mostani nagy egyházellenes felzúdulásból is kiemelkedik Hercsel Adél cikke, melyben, a szokásos gyalázkodáson túl, beavat bennünket spirituális életének titkaiba is. Azt írja benne, hogy ő bizony egészen 20 éves koráig hithű, templomba járó, a vallását gyakorló ifjú hölgy volt. Aztán 2010-ben azt tapasztalta, hogy »a pap felmenve a szószékre, a maga kenetteljes pópastílusában, prédikációjában ezúttal nem Krisztus, a pátriárkák vagy más szentek cselekedeteinek és bölcseleteinek magyarázatával készült, hanem előadott egy sunyi agitkát, ami azzal a mondattal zárult, tisztán emlékszem most is: >>ugye, kedves híveim, most már mindenki pontosan tudja, jövő vasárnap hová kell húzni az X-et.<<« És neki ettől elment a kedve az egésztől. Pedig, mint írja: »bármilyen meglepő, tényleg hiszek ebben az egészben.« Ez az »egész« amibe ő állítása szerint hisz – amit én viszont kötve hiszek – nem kevesebb, mint a megváltás, az örök élet és a bűnök bocsánata, melyeknek meglehetősen profán leírása az, hogy »ez az egész«.
Adél – aki túl a Hvg-s újságíráson író, költő és hadvezér is egyben – láthatóan nem emlékszik arra, pedig bizonyára említették neki, hogy a római katolikus egyházat alapvetően az különbözteti meg a legtöbb keresztény felekezettől, hogy tanítása szerint az üdvösséghez vezető út a római Anyaszentegyházon keresztül vezet, és semmiképpen sem a HVG-n keresztül.”
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki nem azonos Laár András Jézus nevű jógijával. Vizvári Soma írása.
Sok fiatal férfinek lett elege abból, hogy egyre több protestáns templom előtt lógnak a pride-zászlók és a Black Lives Matter transzparensek, ezért úgy érezték, lépniük kell.
A szolgálatok közlése szerint a nehéz időszakokban még többen csatlakoznak soraikba. Erre volt példa a vörösiszap-katasztrófa, az ukrajnai háború kitörését követő menekülthullám vagy idén ősszel a dunai árvíz.
Mit jelent a „könnyek adománya”? Miben különbözik a hétköznapi sírástól? Mi haszna van belőle a hívő embernek? Interjúnk Laki Zoltánnal, a Sursum Kiadó vezetőjével.
„Példamutató módon kitűnt a buzgóságával.”
Minden nap délután kettőkor és ötkor nyitják meg a vásárlási lehetőséget.
Az EB Magyarországi Képviselete azt írta, az uniós bíróság ítéletének tartalmával a magyar sajtóban és közéletben számos félreértés és tévhit terjedt el.
