A 90-es évektől a Fidesz pártállamáig

„A védtelenül hagyott, elinflált, kizsigerelt, az elmúlt 28 év pártpolitikai harcaiban kifáradt és kiüresített intézményeket szállja meg sorban a Fidesz, a társadalom ellenállása nélkül, és a pont e folyamatok révén hiteltelenné vált politikai pártok tiltakozásának ellenére. A pártállam pedig így egyre közelebb kerül hozzánk, ha még nincs is itt. A diktatúra nem egy olyan fogalom, ami vagy van, vagy nincs, hanem egy olyan alagút, amellyel egyre mélyebbre lehet menni, és mi ezt tesszük, és nem tudhatjuk, hol van a vége.

És a fenti folyamatok révén megyünk egyre beljebb és beljebb. Ki hitte volna 8 éve, hogy a Fidesz egyszerűen megszállja az Alkotmánybíróságot, megemeli a taglétszámot, elveszi döntési lehetőségeinek egy részét, és olyan emberekkel tölti fel, akiket nem is lehetne jelölni? Hogy bezárat egy olyan baloldali újságot, mint a Népszabadság, vagy úgy semmisít meg egy szerkesztőséget, mint az Origóét? Hogy az ügyészség pontosan úgy fog ugrálni, pontosabban úgy fog lapítani, ahogy Orbán mondja, hogy nem marad a bíróságokon kívül olyan hatalmi ág, állami intézmény, amit ne foglalna el a pártállam. Mindenhol fideszesek ülnek.

A kormánypárt nem csinál mást, mint kihasználja az elmúlt 28 év összes dühét, csalódottságát, és ezek mentén foglal el minden lehetséges intézményt. Hiszen minek is állna ki az átlagpolgár az Alkotmánybíróságért, ha soha nem látta, érezte, értette meg, magyarázta el neki senki, hogy ez miért fontos? A demokrácia és annak intézményei ugyanis nem maguktól lesznek fontosak, hanem ha azzá tesszük őket a polgárok számára. De nem tettük.”