Mi is a jobboldaliság valójában?

„A jobboldaliság az egyenlőtlenség politikája. A fogalom megszületése előtt, ami a francia forradalom idejére tehető, a születéskori egyenlőtlenség (születés, rang, pénz) társadalmi fennmaradása (hierarchiában, tradícióban, vagyonban) az emberiség természetes állapotának számított, leszámítva egy dolgot: az ember isten előtti egyenlőségét, amelynek szekuláris változata a XVI-XVII. század fordulójától az emberi természetes jogainak kompendiumaként jelent meg. A jobboldaliságnak ez – az egyenlőtlenség – a megkülönböztető, meghatározó ismérve, semmi más. Minden, ami egyenlősítő mozgalomként jelent meg az amerikai és a francia forradalommal és azóta, az baloldali, kezdve mindjárt a polgári egyenlőséggel és a terrorral, aztán moderáltabb keretek közé visszatérve a törvény előtti egyenlőségtől a választójogi küzdelmen és a rabszolga-felszabadításon át a munkásmozgalmakig, és említsük ezek között is elsősorban a legeredményesebb baloldali mozgalmat, a nacionalizmust, ha csak a XVIII-XIX: századot nézzük. A jobboldali mozgalom megújulása eközben a meritokrácia és legfontosabb ideológiája, a polgári szabadversenyes kapitalizmus mentén történt meg, amely a jobboldali társadalmakban, mint az angol és az amerikai, a születési és a földarisztokráciával párban formálta a jobboldali gondolkodást az egyenlőség ellenében. (...)

A nacionalizmus melletti alternatív egyenlőtlenségi platform azonban továbbra is a piac, ezért van, hogy a jobboldaliság a tömegtársadalomban egyszerre utalhat a nacionalizmusra és a piaci liberalizmusra is. Valójában azonban – mivel a nacionalizmus csupán egy adott társadalmat nézve továbbra is a durva egyenlősítés (a kollektív nemzeti szenvedélyek erősítésének) eszköze – a piaci egyenlőtlenség ma a jobboldaliság egyetlen úgy-ahogy megmaradt bástyája. Az államilag kikényszerített egyenlőség (progresszió) minden különösséget felemésztő árja minőségileg mutat túl a törvény előtti egyenlőségen, de még a bemeneti esélyegyenlőség biztosításán is; ti. az identitások nevében diszkriminál törvényesen, önkényes politikák mentén csökkenti névleg szabad emberek erőforrásait (osztja újra mások pénzét), gleichschaltolja a kultúrát, és mára a populizmusnak hála eljutott az oligarchia és a tömegek közötti közvetítő intézmények kiüresítéséig. Nem csoda ilyen körülmények között, hogy az állam megragadása és adott identitások nevében való felhasználása a hatalmi szóval kikényszerített egyenlősítéstől a state capture-ig az államot a társadalom gyarmatosítójává is tette. Az egész folyamat akkor indult meg, amikor a jobboldaliság – az egymás mellett élő társadalmi különösségek és különbségek lehetősége a mindenkire egyformán vonatkozó törvény kontextusában – százhúsz-százharminc évvel ezelőtt elkezdett gyorsan hanyatlani a Nyugaton. Azóta csak ízlés kérdése, mit tekintünk jobboldalinak, de alapvetően – az államilag erősen kontraszelektált piacot is ideértve – a Nyugaton csak baloldali minták és gondolatok vetélkednek egymással ideértve a progresszivizmus, a nacionalizmus, az etatizmus minden ismert megjelenését. 

Összefoglalva: bal vs jobb = egyenlősítés vs differenciálás.”