„Nem csoda, hogy a varázstalanodott, meredek népszerűségvesztésen átesett éltanuló Macron nem akar hibázni. Miközben azt látja, hogy III. Napóleon korához hasonlóan egyre másra emelkednek fel az erős nemzetállamok, addig Franciaország ismét Európa egyik beteg embere. Ahogy a köztársasági elnökből császárrá váló elődje, úgy Macron is még a németekkel való barátkozás szakaszában van. Persze még messze nem tartunk Sedan-nál, és 1870-nél, ám a mostani kísérlet bukása esetén még ez is eljöhet, és az 1904-es Entente cordiale példájára a grande nation a németektől ismét az angolszászok felé fordulhat.
De ne fussunk ennyire előre, és lapozzunk vissza az NZZ cikkéhez. Ebben szépen összegyűjtötték a Macron-stáb médiapolitikájának néhány frissen szedett gyöngyszemét.
Azon már nincsenek meglepődve a francia újságírók, hogy korábbi idoluk nem ad interjút. A nemzeti ünnep előestéjén szokásos interjú is elmaradt. Egyesek szerint Macron komplex gondolatait nem lehet beleszuszakolni egy igen-nem feleletbe. Amikor mégis beszél, akkor az ezoterikus magasságokban röpködő, és a semmitmondást mesterfokra vivő Angela Merkelhez hasonlóan nem árul el semmit a jövőre vonatkozó terveiről.”