A szakadék mélye

„A mostani globális válság minden eddiginél vészjóslóbb volta abból adódik, hogy egyfelől a Nyugat létszerveződési elvei, illetve az erre épülő társadalmi gyakorlat egyre látványosabban folytathatatlanná válik, másfelől Amerika világbirodalmi szerepének hanyatlása és az utódlás körüli kiélezett küzdelmek végletekig fokozzák az emberi létezés egyébként is éppen eléggé kaotikus örvényléseit. A mostani csúcstalálkozó elvileg lehetett volna egy sajátos kísérlet is ennek a meglehetősen komplex helyzetnek az elbeszélésére, ám ez nem történt meg, ami persze nem meglepő, hisz a világválság mélyülésének egyik fő, ha nem a legfőbb oka éppen az, hogy teljesen hiányoznak azok a szellemi energiák, amelyek ezt az »elbeszélést« megalapoznák. Mi több, ma azt is nagyon nehéz lenne előre jelezni, hogy egyáltalán mikor és milyen módon kezdődhet el ez az elbeszélés. Kétségtelen, hogy a politikai térben, illetve a politikai alakzatok »mögötti« szellemi műhelyek (»agytrösztök”) kavargó világában zajlik az erre irányuló kísérlet, de ezek általában inkoherens, sokszor önmagukkal is ellentmondásban lévő próbálkozások.

Donald Trump a megválasztását megelőző drámai kampány során számos igen kényes kérdéssel kapcsolatban tett olyan kijelentéseket, amelyek mintha jelezték volna, hogy a mögötte álló szellemi erők már rendelkeznek valamilyen új »világ-elbeszélési móddal«, amely elindíthatja az elkerülhetetlen változásokat. Mára azonban kiderült, hogy az ezt megalapozó szellemi energiák nem elégségesek ahhoz, hogy áttörjék annak a hamis »metanyelvnek« a szigetelő rétegeit, melyeket a világot irányító globális szuperstruktúra véleményhatalmi diktatúrája épített fel önmagának a változásokkal szembeni védelmére. Vagyis ez a »szakadék« nem egyszerűen Európa és Amerika között húzódik, hanem magát a nyugatias létszerveződési módot feszíti szét. Ám ennek felismerése, és a következtetések levonása egyelőre még várat magára. Pedig az idő nem a Nyugatnak dolgozik.”