A szakadék mélye

2017. június 07. 08:25

A mostani globális válság minden eddiginél vészjóslóbb volta abból adódik, hogy a Nyugat létszerveződési elvei, illetve az erre épülő társadalmi gyakorlat egyre látványosabban folytathatatlanná válik.

2017. június 07. 08:25
Bogár László
Magyar Hírlap

„A mostani globális válság minden eddiginél vészjóslóbb volta abból adódik, hogy egyfelől a Nyugat létszerveződési elvei, illetve az erre épülő társadalmi gyakorlat egyre látványosabban folytathatatlanná válik, másfelől Amerika világbirodalmi szerepének hanyatlása és az utódlás körüli kiélezett küzdelmek végletekig fokozzák az emberi létezés egyébként is éppen eléggé kaotikus örvényléseit. A mostani csúcstalálkozó elvileg lehetett volna egy sajátos kísérlet is ennek a meglehetősen komplex helyzetnek az elbeszélésére, ám ez nem történt meg, ami persze nem meglepő, hisz a világválság mélyülésének egyik fő, ha nem a legfőbb oka éppen az, hogy teljesen hiányoznak azok a szellemi energiák, amelyek ezt az »elbeszélést« megalapoznák. Mi több, ma azt is nagyon nehéz lenne előre jelezni, hogy egyáltalán mikor és milyen módon kezdődhet el ez az elbeszélés. Kétségtelen, hogy a politikai térben, illetve a politikai alakzatok »mögötti« szellemi műhelyek (»agytrösztök”) kavargó világában zajlik az erre irányuló kísérlet, de ezek általában inkoherens, sokszor önmagukkal is ellentmondásban lévő próbálkozások.

Donald Trump a megválasztását megelőző drámai kampány során számos igen kényes kérdéssel kapcsolatban tett olyan kijelentéseket, amelyek mintha jelezték volna, hogy a mögötte álló szellemi erők már rendelkeznek valamilyen új »világ-elbeszélési móddal«, amely elindíthatja az elkerülhetetlen változásokat. Mára azonban kiderült, hogy az ezt megalapozó szellemi energiák nem elégségesek ahhoz, hogy áttörjék annak a hamis »metanyelvnek« a szigetelő rétegeit, melyeket a világot irányító globális szuperstruktúra véleményhatalmi diktatúrája épített fel önmagának a változásokkal szembeni védelmére. Vagyis ez a »szakadék« nem egyszerűen Európa és Amerika között húzódik, hanem magát a nyugatias létszerveződési módot feszíti szét. Ám ennek felismerése, és a következtetések levonása egyelőre még várat magára. Pedig az idő nem a Nyugatnak dolgozik.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OberEnnsinnen
2017. június 07. 14:52
Ezt a szakadékot rejtett erő több mint száz éve mélyíti és már beláthatatlanná, kezelhetetlenné vált. 1910-ben Aldrich, illetve a J.P. Morgan, Rockefeller és Kuhn, Loeb, & Co. bankok képviselői 10 napra együtt félrevonultak a georgia-i Jekyll-szigetre. A megbeszéléseket Paul Warburg (Kuhn, Loeb, & Co.) irányította, és ő készítette el a későbbi Federal Reserve-törvény első vázlatát. „A Jekyll-szigeten megvitattuk és lezártuk egy egységes diszkont ráta (kamatláb) ügyét” – írta később. A találkozó nagy jelentősége ellenére egészen 1916-ig, három évvel a törvény elfogadása utánig, titokban maradt a nyilvánosság, sőt a kormány előtt is. (Bertie Charles Forbes írt róla először egy újságcikkben.) Még egyszer, a gyengébbek kedvéért: "1916-ig, három évvel a törvény elfogadása utánig, titokban maradt a "
pollip
2017. június 07. 11:29
Nem csak hogy folytatják, hanem egy jó nagy lapáttal még rá is tettek: 888.hu Elbúcsúzhatnak a gyereküktől azok a szülők, akik nem fogadják el csemetéjük új genderét Sümeghi Lóránt 2017. június 7. 09:58 TORONTO, 09:58 A liberális Justin Trudeau által vezetett Kanadában ugyanis nemrég fogadtak el törvénymódosítást, miszerint Ontario tartományában már abúzusnak számít az, ha a szülők nem veszik figyelembe a gyerekük által kitalált új genderüket. A módosítás a gyermekek, fiatalok és családok jólétéről szóló törvény egyik passzusát érinti, amely eddig is azon gyermekek jogait védte, akik vagy a családjuk, vagy bármilyen törvényes gondviselőjük oltalmát élvezik. A törvény természetesen magába foglalja azokat a szankciókat is, amelyeket a gondviselők hátrányára hozhat az állam, amennyiben azok nem megfelelő módon bánnak gyermekükkel. A legszigorúbb szankció – ahogyan Magyarországon is – pedig nem más, mint a gondviselői státusz felfüggesztése vagy megszüntetése, magyarán az állam közbeavatkozik és áthelyezi a gyermeket egy alternatív közegbe. Csakhogy az ontariói módosításnak köszönhetően abúzusnak számít mostantól az is, ha a szülők vagy gondviselők egész egyszerűen nem hajlandóak elfogadni gyermekük által kitalált új genderüket. Ez pedig a törvény szerint – szélsőséges esetben – akár a gondviselői státusz felfüggesztéséhez, megszüntetéséhez is vezethet. Ugyanúgy, mintha kiderülne, hogy rendszeresen verik a gyereket otthon. Logikus, nem? Érdemes megjegyezni, hogy a tartományi törvényhozást jóváhagyó testület feje az a Kathleen Wynne, aki nyíltan vállalja leszbikusságát. https://888.hu/article-elbucsuzhatnak-a-gyerekuktol-azok-a-szulok-akik-nem-fogadjak-el-csemetejuk-uj-genderet
ÁrPi
2017. június 07. 10:58
"Így lehetett elnök Amerikában előbb egy filmsztár, " Oh. Hahh! :-D Kifejthetnéd nézeteidet Ronald Reagan két ciklust kitevő elnöki érájáról! Pls. :) Noshát hanyatlás? Leromlás, devolució arghhh Kali-yuga ?! :)
marko11
2017. június 07. 10:40
Bogár László régóta írja, hogy a jelenlegi problémák megoldásának alapja, kiinduló pontja: a világos beszéd! Ezzel szemben a mai politika éppen az ellenkezőjében érdekelt: a lebutított tömeg részére csak néhány szavas (hazug) plakát-mondatokat küldenek, és nem világos helyzetképet. Mostanra a politika is a show műsor része lett. (Így lehetett elnök Amerikában előbb egy filmsztár, most meg egy celeb.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!