A család ott van, ahol az erő és a szeretet találkozik

„A napokban jutott el hozzám Szilvay Gergelynek, a Mandiner munkatársának írása – a Pride hét kapcsán – arról, hogy »a szerelem: férfi és nő. A család: papa, mama, gyerekek. Ez számunkra nem kérdés, nem téma, hanem alap. Magától értetődő. Ez nem arról szól, hogy a világ változik-e, hogy a környezetünk változik-e; és nem arról szól, hogy érti-e valaki a 21. századot vagy sem«. Ezzel párhuzamosan találkoztam a szintén mandineres Kiss Brigi válaszával arról, hogy »mások legszemélyesebb érzéseit megkérdőjelezni ideológiai alapon nem lehet. Ez nem kérdés. Ez nem téma. Ez alap«. És ahogy a párbeszédet olvastam, eszembe jutott az egyik legtöbbet adó, transznemű pár családját bemutató riportfilm, amit valaha láttam.

Bianca és Nick Bianca és Nick Bowser történetével még 2,5 éve találkoztam Sophiataylor barátnőmnél, és azonnal nagy hatással volt rám a transznemű házaspár sztorija, akik félretették a nemi szerv rekonstrukciós műtétre szánt spórolt pénzüket, hogy családot alapítsanak. Két gyönyörű gyerekük született, akiket a legnagyobb szeretetben és harmóniában, igazi átlagcsaládként nevelnek: épp csak annyi a különbség a többséghez képest, hogy Bowseréknél anyunak kukija van, apunak meg puncija – de ez nyilván nem tartozik a kicsikre, hiszen (egészséges esetben) a világ egyetlen családjában sem a gyerekek előtt zajlik a szülők nemi élete. Ahogyan a jókedvű, boldog família egyszerű hétköznapjait néztem, rengeteg erős, inspiráló érzés támadt fel bennem már két és fél éve is, és ez nem változott most sem, hogy idén a szilvaygergelyi értelemben hagyományos családot alapítok én – a cisznő – is, apával, gyerekkel. Sőt.

Mindig akad, aki a kisfilm riporteréhez hasonlóan felteszi a kérdést, hogy de mit szólnak majd a gyerekek, amikor megtudják, hogy őket nem anya, hanem apa hozta a világra. Mit szólnának? Mit szól a gyerek, amikor megtudja, hogy azért sötét a bőre, mert őt nem anyu szülte, hanem egy cigány néni? Mit szól, amikor megtudja, hogy nem egy romantikus éjszaka eredménye, hanem a szülei sejtjei egy petricsészében találkoztak? Mit, amikor tudatosodik benne, hogy édesanyja/édesapja azért egyedül neveli, mert a másik szülő nem volt rájuk kíváncsi soha? Mit az, akit a nagyszülők neveltek, mert mindkét szülő korán meghalt? Mit, vajon, mit? A családnak rengeteg arca létezik, és ez az adott helyre születő gyerek számára – a maga kihívásaival együtt – úgy természetes, ahogy van. Hiszen ők nem újságírók, akik a Mandineren, a Heti Válaszban vagy akár a Kettős Mércén publikálnak, nem a családtudományi, de nem is a gender tanszéken oktatnak: ők egyszerűen a gyerekek, akik szeretik és tisztelik azokat az embereket, akik őket szeretetben felnevelték, és minden erejükkel mellettük voltak.”