„Abban reménykedhetünk, hogy miután kitépték és egy baknyúllal géppuskaropogósan meggyalázták a sorozat szívét, vagy aktuálisabban a csí-jét: a harcművészetet, legalább a sztori az rendben van, akár izgalmas is lehet. Nem így történt. Az éved feléig azt érezhetjük, hogy a sorozat nem tud mit kezdeni magával. Identitászavarral küzd. Nem tudja, hogy most arra kellene fókuszálnia, hogy Danny ügyvédfilmekben látott jogi kiskapus, bizonyítós bravúrokkal megkapja jogos jussát a cégnél, vagy arra, hogy Danny önmagával, a 15 év alatt magába szívott békével, szeretettel és harmóniával eltelt lelkével meghasonuljon, elöntse a bosszúvágy, a vérszomj, szétszakadjon és megkérdőjelezze önmagát, azt is, amit tanult.
Ennek az eredménye az lett, hogy az évadban összesen 20 percig kaptunk egy egészen izgalmas cég-szálat, és egy darabjaira hulló ki-kicsoda K’un-Lunban, New Yorkban és a Hand szektában, amitől Danny látványosan sokszor kapott kellemetlen migrént és dührohamot. A tizenhárom epizód ezt taglaló szegmensében olyan nevetséges pillanatokat is kapunk, hogy Danny kijelenti, 15 évig tanulta kontrollálni az érzelmeit, a fókuszát, semmi nem törheti meg a koncentráltságát, meg mindent, de amint jön a turbulencia, pánikrohamot kap.