Még a Dűne írója sem tudja, hogy miről szól a prófécia
Szokás egy-egy legendának a mélyére ásni, elveszni múltjának részleteiben, de 10 000 év alatt birodalmak omlanak össze, így elég ritka, hogy ennyire messze utazzunk vissza az időben.
Sorolni is alig bírjuk, mi nem működik a legújabb Marvel-Netflix sorozatban. Spoilermentes évadkritika.
„Abban reménykedhetünk, hogy miután kitépték és egy baknyúllal géppuskaropogósan meggyalázták a sorozat szívét, vagy aktuálisabban a csí-jét: a harcművészetet, legalább a sztori az rendben van, akár izgalmas is lehet. Nem így történt. Az éved feléig azt érezhetjük, hogy a sorozat nem tud mit kezdeni magával. Identitászavarral küzd. Nem tudja, hogy most arra kellene fókuszálnia, hogy Danny ügyvédfilmekben látott jogi kiskapus, bizonyítós bravúrokkal megkapja jogos jussát a cégnél, vagy arra, hogy Danny önmagával, a 15 év alatt magába szívott békével, szeretettel és harmóniával eltelt lelkével meghasonuljon, elöntse a bosszúvágy, a vérszomj, szétszakadjon és megkérdőjelezze önmagát, azt is, amit tanult.
Ennek az eredménye az lett, hogy az évadban összesen 20 percig kaptunk egy egészen izgalmas cég-szálat, és egy darabjaira hulló ki-kicsoda K’un-Lunban, New Yorkban és a Hand szektában, amitől Danny látványosan sokszor kapott kellemetlen migrént és dührohamot. A tizenhárom epizód ezt taglaló szegmensében olyan nevetséges pillanatokat is kapunk, hogy Danny kijelenti, 15 évig tanulta kontrollálni az érzelmeit, a fókuszát, semmi nem törheti meg a koncentráltságát, meg mindent, de amint jön a turbulencia, pánikrohamot kap.
Persze magyarázható a bizonyítvány a poszttraumás stresszel, viszont az első adandó alkalommal cölibátusát megtagadva, érzelmeit nem igazán kontrollálva lefekszik az első nővel, aki vonzódik vele. Értem én, hogy kell az érzelmi, romantikus szál, de valljuk be, K’un-Lun kiválasztott harcosa úgy tűnik kettesekkel végezte el az egyetemen a zen-kung-fu szakpárt.”