Csapnivaló a magyar diákok digitális tudása?

„Az imént említette, hogy nem szeretné relativizálni a szaktárca szerepét. Akkor mégis miben érzi a saját felelősségüket?

Ha a 2013-ban bevezetett NAT-ot még jobban sikerült volna kidolgozni, és még jobban eltalálták volna a műveltségi területek közötti arányokat, akkor most nem kéne gyökeresen új alaptantervben gondolkodni. Jelenleg a tantárgyi struktúrán belül kisebb az aránya az alapkompetencia-fejlesztést leginkább szolgáló tárgyaknak, például a matematikának vagy a magyarnak. Ezen lehetne változtatni. Emellett ha valamire még nem fektettünk elég súlyt az elmúlt években, akkor az az intézményvezetők megerősítése volt. Fontos lenne őket motiválni, szakmailag támogatni, felelősséget, mozgásteret adni nekik, hiszen ezen a szinten a legkönnyebb és leggyorsabb pozitív irányú változásokat elérni. Érdemes lenne arról is többet beszélni, hogy egyre több a hátrányos helyzetű gyermek. Sok száz olyan nagyon rossz helyzetű iskola van, ahol komoly kihívás megfelelő szakképesítésű tanárokat találni. Nehezebb eredményt elérni azokon a településeken, ahol a szülők legfeljebb nyolc osztályt végeztek. Ezeken a helyeken szóba sem kerül, hogy a gyerekek tanuljanak otthon délutánonként, az iskolában kell nekik megtanítani még a legalapvetőbb higiéniás szabályokat és szociális készségeket is. Az, hogy a magyar iskolarendszer nem tudja kompenzálni a szociális hátrányokat, nemcsak oktatási, hanem társadalmi kérdés is.

Mi a megoldás?

A megfelelően átgondolt és megvalósított integráció. Jelenleg a középosztálybeli családok nem íratják olyan iskolába a gyereküket, ahol magas a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek száma. Magyarországon – ahol az oktatási rendszerhez mindenki ért, mint a focihoz – könnyen rámondjuk, hogy a rosszabb képességű diákokat külön kell tanítani, és akkor jobb lesz. Ez nem igaz, azok az országok sikeresek elsősorban, ahol nincsenek óriási különbségek az iskolák között.

És ezzel visszatértünk a kormányzat felelősségéhez. Milyen érdemi lépések történtek a hatalmas különbségek felszámolására?

Jogos a kérdés, csakhogy olyan társadalmi beidegződések, becsontosodott szerkezetek vannak, amelyen változtatni nagy politikai bátorságot és bölcsességet igényelne. A társadalmi különbségeket már az önkormányzati fenntartású iskolarendszer sem tudta orvosolni.

Ahogy egyelőre a Klik sem.

Mióta létrejött az állami fenntartás, nem zártak be iskolákat. Ám ez sem feltétlenül jó. Vannak olyan helyzetek, amikor szakmailag észszerű döntéseket kellene meghozni, akár annak árán is, hogy iskolákat vonunk össze. Ugyanis míg Magyarországon nőtt az elmúlt években a pedagóguslétszám, a diákoké drámaian csökkent. Mégis azt látjuk, hogy sok intézmény küzd tanárhiánnyal. Ennek az oka, hogy rengeteg olyan kis iskola van, amely szakmailag nem alkalmas eléggé a diákok fejlesztésére. Személyes meggyőződésem, hogy ezen a területen lenne dolga az államnak, de ez rendkívül alapos körültekintést, sok egyeztetést, jó kommunikációt és óriási bátorságot igényel az oktatásirányítás részéről.

Tehát azt javasolja, hogy zárjanak be, illetve vonjanak össze iskolákat?

A szükséges tartalmi és módszertani változtatások mellett ez is hozzájárulhatna a magyar oktatási rendszer színvonalának javításához. Persze egy ilyen lépés elsőre népszerűtlen lenne, a kormány még több kritikát kapna, és az ellenzéknek jó alkalom lenne rá, hogy utcára vigye a pedagógusokat. A kérdés azért is kényes, mert bizonyos településeknek a saját kis iskolájuk és óvodájuk jelenti a garanciát a megmaradásra. Ezért azt gondolom, az óvodáknak és az általános iskolák alsó tagozatainak helyben kell maradnia, de a felső tagozatokban összevonásokat kellene végrehajtani. Nem a spórolás végett, hanem mert ez a gyerekek érdeket.”