Ez nekünk nem kínai – A Nagy Fal

A Nagy Falnak először mindenki jól megörült, aztán hirtelen, mikor az internet népe fellázadt, majdnem mindenki megutálta, mert „már megint egy fehér főszereplő ott, ahol ázsiainak kellene lennie”. Ez kétségkívül nem tett jót a produkció marketingjének, és sajnos azt is sokan figyelmen kívül hagyták, hogy ez nem pont az az eset, mint Scarlet Johanssoné a Ghost in the Shell kapcsán, hiszen itt nem egy ázsiai karakter szerepét osztották egy nem ázsiai színészre, hanem egy ázsiai történet fehér főszereplőjét fogja játszani egy fehér színész. Tény, hogy Matt Damon könyörtelenül fehér, feltűnik mellette egy szintén fehér William Defoe, valamint egy latin Pedro Pascal (illik tudni a nevét, de ha valakinek az többet mond: Oberyn Martell), viszont ez mind közel sem elég ahhoz, hogy A Nagy Fal veszítsen a „kínaiságából”. Kínai legendából táplálkozó, nagyon nagy kínai stábbal, kínai rendező által tető alá hozott produkcióról van szó, ami ráadásul még egész jó is lett.

A Nagy Fal címe nem túl titokzatos: a történetben természetesen kiemelt szerepet kap ez a grandiózus építmény, amit nem pusztán helyszínként, hanem már-már szereplőként látunk a vásznon. A sztereotipikusan fegyelmezett, uniformizált és az egyént a közösségért simán beáldozó, de lenyűgöző kínai védők és maga az építmény képezik együtt a Falat. Rengeteg dolgot lehet ezzel a szimbiózissal kezdeni, például nagyon érdekes fegyvereket, harci technikákat, a puszta falszerkezet kihasználtságát gyakran és hatásosan szerepeltették.

A látvány az egyszerűbb jelenetek során szép, de a CGI olykor egyáltalán nem jó. (Az ellenséges szörnyek például úgy néznek ki, mintha gumiból lennének.) A katonai páncélzatok színe első blikkre mellbevágó, de valamelyest értelmet nyernek, plusz a részletek gondosan kidolgozottsága, valamint a legyártott mennyiség miatt nem lehet nem csodálni egy kicsit a jelmezeseket. Szintén a látvány oldala, de a fentieknél sokkal hatásosabbra sikerült a kaszkadőri munka, illetve a kreatív – akár egy-két szereplőre, akár a komplett csapatokra, seregre kiterjedő – koreográfia és annak kreatív felvétele. Itt is csak azt tudom mondani, ami már elmondtam az Assassin’s Creedről, annak kapcsán pedig a Mad Maxről is: úgy tűnik, a CGI az utóbbi években fele olyan menő sem tud lenni, mint a hús-vér emberek teljesítménye.

Nyíltan látványfilmnek készült, de úgy látom, ezt a vállalást nem teljesíti maradéktalanul. A története viszont egy „csak” látványfilmhez képest állja meg a helyét. Nem újszerű, nem egy sosem látott sztoriról beszélünk, de ahhoz a pillanatnyi szórakozatáshoz, amit a film egésze nyújt, passzol, és a saját keretein belül működik is. Matt Damon és Pedro Pascal (William és Tovar) puskaporért mentek Kínába, de természetesen valami annál sokkal fontosabbat és értékesebbet találtak – ebben nincs semmi új, de ezt a film is tudja is, nem is erre helyezte a hangsúlyt, hanem az ellenségre.

A Kínába betörni vágyó taoite faj annak ellenére, hogy – mint már mondtam – kicsit mintha gumiból lennének, természetüket tekintve ijesztőek. Gyakorlatilag ugyanazt tudják felmutatni, mint a falat védők: iszonyú sokan vannak, iszonyú szervezettek, kiválóan reagálnak az új akadályokra. Jó ellenpontja (vagy éppen tükörképe?) a Falon szolgáló katonáknak, és ettől az összecsapásoknak súlya van, a konfliktus valódi. Azt nem állítom, hogy akár egy percre is lebegtetni tudják a végkimenetelt, de jó ellenfelek. Persze van itt egy mélyebb, szimbolikusabb magyarázat is, amit a film során elmesélnek nekünk, és rendben, az is jó, de egy annál szimplább síkon is korrekt ez a taotie.

Azt kétlem, hogy ez lesz az év mozija (vagyis hát remélem…), mert azért nem hibátlan, ott van a néha nem túl kifinomult látvány, a történetben az újdonság hiánya, ráadásul a magyar szöveg néhol nagyon döcögött, de egynek jó, lehet szeretni. Adják 3D-ben is, nos, ez kifejezetten az a fajta 3D, amikor a nyíl a füled mellett fog elrepülni és társai, ami nekem mindig is kicsit olcsó megoldásnak tűnt, de aki szereti az ilyesmit, az örülni fog, mindenki másnak jó élmény lesz 2D-ben is. Egy pörgős, könnyed, szép eszközökkel elmesélt történetnek tökéletes, ami ráadásul ügyesen vegyíti a nyugati dramaturgiát, történetmesélést a keleti fűszerekkel.

*

Kövesd a Moly- és a Facebook-oldalunkat, hogy ne maradj le semmi fontosról, ami a hazai és a külföldi fantasztikum világában történik!