Van egy veszély

„Ezelőtt egy héttel a Magyar Állandó Értekezlet ülésén azt mondta, hogy az elmúlt hat év legnagyobb sikerének a nemzetegyesítést tartja. Hogy látja, mi lesz a pozitív hozadéka ennek az erdélyi magyarok számára?

Azt gondolom, hogy az anyaországban és a mai határokon kívül élő magyarok közelebb vannak egymáshoz, mint voltak hat évvel ezelőtt. Közelebb vannak egymáshoz lélekben, közelebb vannak egymáshoz kultúrában, és közelebb állnak egymáshoz gazdasági kapcsolatok tekintetében is. Az a természetes szövet, amely a Kárpát-medencében ma már különböző államok területén élő magyar közösségeket régebben összekapcsolta, most újra létrejön, és az államhatároktól függetlenül beszélhetünk majd Kárpát-medencei magyarságról, amelynek megvan a maga nyelve, megvan a maga kultúrája, a magyar gazdasága, megvan a kapcsolatrendszere, és amely közösséghez tartozó emberek és családok tudatában is vannak annak, hogy ugyanahhoz a közösséghez tartoznak, és mint nemzettársakra tekintenek egymásra is. Szerintem ez egy olyan folyamat, amely az elmúlt negyven-ötven évben, különösen a kommunista időkben blokkolt folyamat volt, az 1990-es években, a liberális világban pedig nem számított természetes gondolatnak. 2010-ben Magyarországon egy nemzeti fordulat történt, nemzeti kormányzás valósul meg, és ennek hozadéka mindaz, amiről az előbb beszéltem.

Azt tapasztaljuk az elmúlt években, hogy az erdélyi magyarok jogai csorbulnak, a kommunista diktatúrára emlékeztető módszerekkel rángatják elő a magyar vezetőket, eltiltják például munkájuk végzésétől Erdély legeredményesebb közösségi vezetőit. Miről szól ez Ön szerint, Miniszterelnök úr, és miben látja ennek a problémának a rendezését?

Van egy alaphelyzet természetesen: a magyarság egy része a régi magyar területek utódállamaiban és utódállamokhoz tartozó területeken él, ezért változó az a viszony, ami ezt a magyar közösséget az utódállamok többségéhez köti. Vannak időszakok, amikor az együttműködés jó, amikor olyanok a többségi kormányzatok, amelyek lehetőségeket és értéket látnak a magyarokkal való együttélésben és együttműködésben, és vannak olyan kormányzatok, amelyek ezt inkább veszélynek tekintik, és ellenségként tekintenek a magyarokra. Ez egy hullámzó dolog, ez mindig is így volt, és valószínűleg mindig is így lesz. Amit el tudunk érni, az, hogy az együttműködés által motivált és ihletett többségi kormányzatok hosszabb időtartamokra tudjanak jó együttműködést kialakítani a magyar közösségekkel, de megszüntetni a magyarellenességet vagy a magyarellenesség lehetőségét egy ilyen közegben szinte lehetetlen, hiszen a történelem belénk vagy a helyzetbe kódolja. Most, ebben a pillanatban széttartó folyamatokat látunk, mert vannak olyan utódállamok, amelyeknek területén élő magyar közösségek olyan lehetőségeket élveznek, amelyekkel korábban soha nem rendelkeztek. Nem akarok bezzeg országokat emlegetni, de például Szerbiában ma sokkal könnyebb a magyarok helyzete, mint bármikor korábban volt, és a fejlődési perspektíváik is szélesebbek és magasabbak, mint korábban lehettek. Ezzel szemben Erdélyben inkább egy visszalépést, illetve Románia területén visszalépést tapasztalunk, és nagyon nehezen tudjuk különválasztani, nehezen tudjuk elválasztani a Romániában zajló, jogszerűséget helyreállítani akaró folyamatokat a magyarellenességgel motivált politikai cselekvésektől. Ezt nem mi mondjuk, mert Budapest inkább ezt csak figyeli, ezt az itt élő magyarok mondják. Azért van súlya ennek a szónak vagy ennek a kijelentésnek és gondolatnak, mert az itt élő magyarok így élik meg azt, ami történik velük. Nekünk Budapesten az a dolgunk, hogy ezt úgy vegyük, ahogy az itt élő magyarok ezt látják, ezért bennünket is aggasztanak ezek a jelenségek.

A csíksomlyói búcsú minden évben közel félmillió magyar zarándok helye. Bizonyára tud arról, hogy a román kulturális államtitkár mégis elgáncsolta a búcsúnak a védett szellemi kulturális örökségek listájára való felvételét. Mi a magyar kormány álláspontja ezzel kapcsolatban?

Az a véleményem, hogy a szűkkeblűség egy rút, csúnya emberi tulajdonság. Amikor pedig egy felebarátságra okító és nevelő keresztény hagyományról van szó, azt elgáncsolni azt pedig kétszeres hiba.

Miniszterelnök úr, a december 11-i választásokkal kapcsolatban azt mondta, hogy sorsdöntő szavazás előtt állunk. Hogy látja, mi a tétje ennek a voksolásnak az erdélyi magyarok számára? Mi lehet a helyes döntés?

Van egy veszély. A veszély az, hogy a magyarok kimaradnak a bukaresti parlamentből. Erről régen az elmúlt húsz évben nagy viták voltak, de soha nem került többségbe az az álláspont, hogy az lenne a magyarok érdeke, ha ne lennének képviselve Bukarestben. És magam is úgy látom, hogy nagy hiba lenne kimaradni a román törvényhozásból, ugyanis aki nem áll ki saját magáért, azon a többség egyszerűen átnéz, átlép, és még jó, ha át- és nem rálép. Azt gondolom, ha a magyarok itt méltó, nekik kijáró tisztelettel alakított életet akarnak, és elvárják, hogy a románság adja meg nekik, ami nekik jár tiszteletben, megbecsülésben, elismerésben és jogokban is, akkor nekik, mármint nekünk, magyaroknak is ki kell állnunk saját magunkért. Ha nem állunk ki, mellőzöttek leszünk, és a bukaresti parlamentben ha nem vagyunk jelen, az nem tud más üzenetet közvetíteni az itteni románság felé, minthogy a magyarok már saját magukért sem állnak ki, tehát annyit sem kell velük törődni, mint amennyit eddig törődtek. Gyengeséget mutatni, jelentéktelenségbe süllyedni a legrosszabb politika, ami elképzelhető. Márpedig csak akkor lesz ott a magyarság a bukaresti törvényhozásban, hogyha a magyar emberek elmennek választani, és kiállnak saját maguk mellett, és fölhatalmazzák az összefogást létrehozott politikai erőket arra, hogy képviseljék az ő érdeküket, és hallassák az ő hangjukat. A tét tehát, mármint a mostani választás tétje a lehető legszorosabb összefüggésben van az erdélyi és a partiumi magyarság megmaradásával.”