A magyar ember sok mindent nélkülöz

„Beszéljünk a lényegről: vesztett a széljobbos jelölt Ausztriában.

Tudom, hogy Olaszországban pedig le fog mondani a mérsékelt-balos Renzi, és a helyéért a széljobbos-populista 5 Csillag Mozgalom, és a még ijesztőbb, nyíltan homofób és rasszista Matteo Salvini fognak majd versenyezni. Beszélhetünk ez utóbbi fejleményről is majd, de most beszéljünk a lényegről, arról, hogy 2016-ban az a jobboldali-cunami, ami végigsöpört a világon és egészen újszerű borzalmakat eredményezett, most először került megállításra. Hogy miért? Mert végre, valahol volt bátorság és akaraterő érdemi, baloldali állításokat szegezni szembe vele.

Ideje tehát leírnom, hogy szerintem miért van értelme baloldali politikát csinálni ma, és én személyesen miért teszem azt, amit.

2010 óta a legnagyobb változás az euro-atlanti világban, hogy az a szélsőségesen konzervatív, regresszív és kirekesztő, jóléti-államot leépítő politizálás, amibe Orbánék belekezdtek, egészen hihetetlen mértékben vált általánossá és alapvetővé.

Nagyon sok évet töltöttem azzal - sokakkal együtt, tévedésben - hogy az Orbán-kormány liberális-szabadságjogi kritikájával próbáltam (próbáltuk) a kormányhatalmat belátásra és önkorrekcióra bírni. Ezek a törekvések kudarcot vallottak - és nem csak azért, mert a kormány nem látott be semmit a hibái közül. Sokan azok közül, akikkel egykor közösen küzdöttem, arra a következtetésre jutottak - a ballib elit igen széles tömegeivel együtt - hogy a magyar nép ostoba és nemtörődöm, akiket nem zavar, hogy leépítik a jogállamot, felszámolják a demokráciát.

Én ezzel szemben azt az utat jártam be - hangsúlyozottan nem egyedüliként, sőt, a történetemben semmi rendkívüli nincs, semmi olyasmi, ami csak velem történhetett volna meg, hiszen épp az a lényeg, hogy ezeken a változásokon sokan mennek keresztül a politikai eszmélésük során - lassan, küzdelmesen, nehezen értve meg és téve a magamévá azt, ami ma már annyira magától értetődő, hogy a magyar nép nem ostoba, hanem nélkülözésben élő, aminek súlyos következményei vannak.

A magyar nép nélkülözi a legalapvetőbb erőforrásokat, amelyek ahhoz kellenének, hogy ha nem is tisztességes jómódban, de legalább ne kilátástalan szegénységben kényszerüljön élni.

Nélkülözi a szolidaritás és a közösségi segítségnyújtás legelemibb élményeit (soha, senkitől nem tapasztalt megértést vagy elfogadást, nemhogy bármilyen effektív segítő kezet) és emiatt nélkülözi azt is, hogy a politikáról feltételezni és elgondolni tudja, hogy lehetne más is, hogy szolgálhatná az ő és a hozzá hasonlók (~ magyarok) boldogulását.

A magyar ember sok mindent nélkülöz.

Sok mindent kényszerül nélkülözni.

Akik itt a tumblren vagyunk, sokféle háttérrel rendelkezünk, és bár nagy a szórás, így is azért a magyar társadalom felső 2-3 decilisének valamelyikében foglalunk helyet - ami nem jelenti, hogy ne lenne itt olyan személy, aki lehet, hogy épp olvassa amit írok, de ettől még remegve várja a hó elejét, hogy újra egy kis levegővételhez jusson. A magyar nélkülözés borzalma az is, hogy akik a legelemibb nélkülözést esetleg már elkerülték, azok sincsenek még biztonságban, sőt.

Szabadságjogokról beszélni, a szabadságjogok gyakorlásához szükséges anyagi mozgástér megteremtése nélkül működésképtelen ábránd. Minek nekünk Alkotmánybíróság, ha a legelemibb munkavállalói és állampolgári szabadságjogaink érvényesítésére sincs lehetőségünk? Ha egyetlen szaros önkormányzati rendelet eldöntheti százezrek számára, hogy a gallyak összeszedéséért amivel fűteni tudja a szobáját, mekkora bírság megfizetésére kötelezhető?

Semmit, legyünk őszinték. Itt olyan intézményrendszer épült ki a rendszerváltás után, majd épült le 2010-től kezdődően, ami nem vált alapélményévé a magyarok millióinak. Amikről bemondásra, vagy illendőségből kellene azt mondanunk, azt gondolnunk, hogy fontosak. A tragédia az, hogy egyébként tényleg borzasztó fontosak lennének - de nem 2010 után vesztették el ezt a jelentőségüket, hanem sajnálatos és szégyenletes módon, soha nem is birtokolták azt.

Én olyan videókat és filmeket szeretnék készíteni, és olyan írásokat akarok alkotni, amelyekben nem magamhoz és az engem ismerőkhöz, nem a velem egyetértőkhöz tudok beszélni, hanem azokhoz, akik épp a megerősítésre várnak, hogy igen, jól gondolják: joguk van követelni a jobb életet. Joguk van követelni a biztos lakhatást, tisztességes munkát és bért, hozzáférhető egészségügyi ellátást, szakmai kiteljesedést, egyáltalán: a biztonságot és az elismerést.

Azért vagyok baloldali, mert változtatni akarok a társadalom mostani elnyomó, kizsákmányoló és az emberek széles tömegeit nélkülözésre kényszerítő működésén. Ehhez úgy kell beszélni, és úgy kell élni, hogy ne csak a velem egyetértők számára tudjak érvényes lenni, hanem mindenkinek, aki jelenleg még nem kap sem megértést, sem elismerést, sem támogatást mástól, mint a szélsőjobboldali kormányunktól, és annak szintén szélsőjobboldali ellenzékétől.

A következő évek, és a következő évtized semmi jóval nem kecsegtet. Sötét, erőszakos és ijesztő korszaknak nézünk elébe. Szeretném, ha tudnék olyan érvvel szolgálni, ami alapján bárki jogosnak és megalapozottnak érezheti majd a mostani végszavamat, de sajnos ilyesmivel nem fogok szolgálni, mégis: az ilyen kiélezett helyzetek a legalkalmasabbak arra, az ilyen kilátástalan helyzetek a legalkalmasabbak arra, hogy végre valami olyasmivel próbálkozzunk, amihez eddig soha nem volt bátorságunk és erőnk, mert elképzelhetetlennek tűnt, hogy ezzel győznünk lehetne. Van Der Bellen mai győzelmének ezért van jelentősége: aki a széljobbal szembe akar szállni, fantasztának kell annak lenni!”