Trump és a politikai vulgárpszichológia

„Ha nem is ilyesfajta áldiagnózisok hangzanak el nap mint nap Donald Trumppal kapcsolatban, de az általános kép hasonló. Nem Trump kampányát akarom mentegetni, de érdemes megfigyelni azt a jelenséget, hogy az amerikai sajtó és a balos értelmiségi elit nagy része, függetlenül attól, hogy a Republikánus Párt milyen kvalitású jelöltet állít, mindig ugyanazokat a vádakat fogalmazza meg, és mindig oda lyukad ki: minden jobb, csak a republikánus jelölt elnökké választását akadályozzuk meg, mert akkor itt a világvége, a fasizmus és a bunkóság. Így volt ez Ronald Reagan idejében is, akit úgyszintén utolsó, képzetlen bunkónak tartottak – pedig a színészként startoló Reagan mögött, szemben Trumppal, állt kormányzati tapasztalat, hiszen kaliforniai kormányzó volt, mielőtt az Egyesült Államok elnöke lett.

A kampány és a tömegdemokrácia így működik: démonizálni kell az ellenfelet, el kell hitetni, hogy vele itt a világvége, és nem valamiféle kisebb változás lesz csak a hatalom csúcsán, hiszen akkor nem mennének el szavazni az emberek.

Mindez kísértetiesen hasonlít az itthoni tapasztalatokra: minden jobb, csak ne Orbán Viktor legyen. Az egykori jobboldali miniszterelnökök és államfők pedig csak hivatali idejük lejártával, ne adj’ isten, haláluk után értékelődnek fel és klasszicizálódnak, amint egyre inkább történelemmé válnak aktuálpolitika helyett – igen, Antall Józsefre gondolok, akit a maga idejében ugyanúgy lefasisztáztak, mint később Orbánt vagy a nemzetközi mezőnyben Konrad Adenauert, a német kereszténydemokrata államférfit, Charles de Gaulle francia államfőt vagy épp Reagant. Az 1968-as tüntetők vagy épp a Vörös Hadsereg Frakció kibírhatatlan kapitalista fasizmusnak titulálták Gaulle Franciaországát és Adenauer NSZK-ját. Akárcsak a mai szélsőbalos egyetemi szféra Amerikában Trumpot.

Hogy Trump több okot szolgáltatott erre, mint elődei, az részletkérdés. Akárki lett volna a republikánusok elnökjelöltje Trump helyett – a texasi katolikus Ted Cruz, a republikánus elit által kedvelt Marco Rubio, a floridai Jeb Bush, akinek spanyol ajkú a felesége, John Kasich, Ohio mérsékelt, pragmatista kormányzója vagy akár a sikeres üzletasszony, Carly Fiorina, mindegyik megkapta volna ugyanazokat a vádakat, amelyeket Trump. Ha Cruzról nem derül ki, hogy esetleg kicsit becsiccsentve, férfitársaságban volt pár pikáns, nem túl elegáns megjegyzése a nőkről (amilyen megjegyzések, isten bocsássa meg, minden férfitársaságban elhangzanak időnként), akkor ráfogják, hogy az elnyomó katolikus egyház tagja. Hogy Fiorina nő, nem számít, mert az elnyomó gazdag vállalkozók osztályának tagja, és bizonyára öngyűlölő nő, vagy kimosták az agyát, de amúgy is: fehér.”