Milyen az antikapitalista szex?
A termelés hozza létre a fogyasztót – ez pedig ugyanúgy igaz a szexuális szükségletekre, vágyakra és habitusokra is.
A történet efféle nagyvonalúsága remekül előrevetíti, hogy a színpadias események mindvégig elsőbbséget élveznek majd a valószerűséggel szemben.
„Nemcsak a szokványos világpolitikai színtereken nő a hidegháborús feszültség (USA VS Oroszország, Észak-Korea VS Dél-Korea stb), az Egyesült Államokat belső szervezeti problémák is terhelik: úgy tűnik, mást akar az elnök és tanácsadói, a szakértők és tudósok, a hadsereg, illetve a projekt mögött álló titokzatos “Ő” (aki messze a legidegesítőbb okostojás a regényben, ráadásul végig, éveken át, képtelen álnevet vagy becenevet adni neki az összes nagyszájú szereplő).
Egy ennyire komplex, sok tényezős cselekményt pedig már önmagában (romantikus és sci-fi tartalom nélkül) is nagyon nehéz úgy megírni, hogy az ne hasson otrombának és bárgyúnak. Világpolitikai hatalmi játszmáról tapasztalataim szerint vagy brutális elszántsággal, sok szálat futtatva, sok száz oldalon keresztül lehet jól mesélni (mint mondjuk James Ellroy Underworld USA trilógiája), vagy rettentő óvatosan, óvakodva a patetikusságtól, szárazon és annyira közelről, hogy a nagy kép csak sejthető legyen, ne jól kivehető (mint mondjuk John le Carré kémhistóriái).
Sylvain Neuvel azonban, a fenti szerzők tehetségének vagy szorgalmának híján, sajnálatos módon módszeresen agyonveri ígéretes alapkoncepcióját. A cselekmény folyamatosan léptéket vált - időben, térben, realisztikusságban -, egyszer gyermekes idealizmust, máskor vénemberes kiábrándultságot követel meg az olvasótól, a nagyvonalú tömörséggel előadott, sablonos politikai-katonai epizódokat pedig hosszas dialógusok váltják, melyek a kutatócsapat tagjainak állandó konkurálását, szerelmi ügyeit és féltékenykedéseit tárgyalja, akik több fárasztó melodrámát és indokolatlan érzelmi kitörést produkálnak, mint egy komplett középiskolai osztály a szalagavatón. (Ráadásul annyi modorosságot, vagánykodást és elméskedést ritkán olvashat az ember, mint amennyit e párbeszédekben szereplőink kitermelnek.)”