A sportolók lettek a nemzettudat forrásai

„Ahol olimpiai érmek csillognak, ott előbb-utóbb feltűnik egy politikus-hiéna. Ezúttal nem egy szövetség vagy minisztérium elöljárója törleszkedett a Világraszóló Magyar Sportsikerekhez, hanem maga Újpest polgármestere, egy bizonyos Witermantel nevű hiéna forgatja értetlenül a szemeit »Puzsér hitványságán«, és a Nemzeti Együttműködés Rendszerének jó szelét befogva kicsiny kerületéhez mérten habonykodni próbál. Úgy érzi, ez a recept nem is olyan bonyolult, csak kokain kell hozzá, meg egy kis Chivas Regal, és mintha már látná is, hogy a férges képmutatás- és önigazolás-özön miként közeledik. Mindjárt tetőzik! Most kell ráugrani a deszkával: Rezsicsökkentééés! Migránsveszedeleeem! És ha már így fenn van a hullám tetején, miért ne dobjon egy trükköt:

»Puzsér ezzel a véleményével az újpestiek közösségét is megsértette. Ez a közösség, a város képviselőtestülete Kozák Danutát és az eredményét méltónak találta arra, hogy díszpolgári címben részesítse. Aki ezt degradálja, az újpestiek közösségét degradálja. És én ezt nem tűrőm!«

Nos, ha valaki megsérti az újpestieket, az épp ez a primitív, ostoba gazember. Ha én azt gondolom, hogy Kozák Danuta eredménye nem világsiker, mert a világot ez annyira érdekli, amennyire a magyarokat az, hogy ki nyert kétszáz méteren férfi kajakban [a brit Liam Heath], nos, akár tévedhetek is. Akár mondhatok egy közszereplő teljesítménye felett elhibázott kritikát. Viszont nem sérthetek meg ezzel minden újpesti polgárt, nem bánthatom meg ezzel az újpesti közösséget. Ez a gondolatmenet annyira alávaló, mintha azt írnám le, hogy Wintermantel beteges kényszere, hogy egy vaskos borítékkal a kezében Kozák Damutára másszon, őt kamerák előtt összewintermantelezze, az egy minden újpesti polgárra jellemző politikai számítás: Újpest népe aljas és manipulatív. Pedig hát nem. Nem Újpest polgárai, hanem Wintermantel Zsolt meg a haverjai azok, akik helyi és országos szinten dézsából öntik a pénzt a versenysportba, miközben a tömegsport helyzete katasztrofális, miközben az egyetemekről, a kultúrából meg az egészségügyből milliárdokat vonnak ki és lopnak el. Aztán az érmekkel betömik a közvélemény pofáját.

Semmi bajom a sportolókkal. Azzal van bajom, hogy mindenhol és csakis versenysportot látok. Ott is, ahol Széchenyi és Kossuth, Bibó és Nagy Imre helye volna, meg ott is, ahol Márai és Kosztolányi, Babits és Ady helye volna. Ezek a sportolók lettek a nemzettudat forrásai, hiszen ők ássák ki orcájuk verítékével azt a sok szép, fényes aranyat, amit Kádár népe úgy imád. És bár semmi bajom a sprtolókkal, arra a szerepre, hogy egy közösség identitásának a forrásai legyenek, nem alkalmasak.

A sportolókkal semmi bajom. Azzal van bajom, hogy azt a néhányat, aki kiemelkedő eredményt ér el, pénzben fürösztik, a többinek meg marad a rossz egészség, a munkanélküliség és az elcseszett élet. Mert a magyar élsport olyan rulett, ahol gyermekek élete a zseton, a Wintermantelek pedig hitvalló szólamokkal és a győzelem mellé járó tízmilliókkal csábítgatják a szülőket. Hol nem szarják le ők, hogy egy Cseh Lacinak meg egy Hosszú Katinkának sok száz uszoda kövén megtört élet az ára. Az ő nyomorúságuk magasabb célt szolgál: hazug önképet ad a társadalomnak, aranyanként egy-egy furkósbotot Wintermantel kezébe, na meg parádés fotókat a büszke bajnokokkal, mielőtt még egész Újpest előtt lelepleződne a nyomorult alkalmatlansága.”