Bojkott – mozgalom nélkül?

„A magyar baloldal lényegesen nagyobb eredményt tudna elérni, ha nemcsak pártpolitikai keretekben működne, hanem mozgalomként is. Olyan mozgalomként, amely a politikai célok érdekében nagy tömegeket tudna mozgósítani, s vezetőinek felhívására nemcsak néhány százan tiltakoznának a Liget projekt ellen, de sok ezren; s akkora lenne az összetartó ereje, amellyel a kormány antidemokratikusnak tartott intézkedései, magatartása ellen sok tízezer, akár több százezer embert volna képes folyamatosan az utcára vezényelni. Nem is kell messzire mennünk, ha ilyen példát keresünk, hiszen a még a magyarnál is kevesebb demokratikus hagyománnyal rendelkező Szerbiában fordult elő 2000-ben, hogy folyamatos tüntetésekkel sikerült megbuktatni Szlobodan Milosevics elnököt.

Egy valódi, erős baloldali mozgalom nagy erőt jelentene az Orbán-kormánnyal szemben, ha annak politikai céljait a mozgalomban részt vevők valóban a magukénak érzik, és hajlandók is tenni értük. Magától értetődik, hogy ehhez olyan mozgalmi vezetők szükségeltetnek, akik képesek lelkesíteni a tömegeket, személyes példájukkal, odaadásukkal példát és irányt tudnak mutatni. Olyanok, akik korrupciótól mentesnek, hitelesnek tűnnek, akikért érdemes akár joghátrányokat is vállalni a polgári engedetlenség folyamán.

Ezek a vezetők és segítőik városról városra, faluról falura járva, az élő szó segítségével állíthatják maguk mellé a választópolgárokat. A mozgalom politikai közösséget is jelent: közös kulturális élményeket, sporteseményeket, olyan tereket, amelyekben a közösség tagjai pozitívan élik meg az együvé tartozást. A politikai­közösség-építés fontosságát jól jelzi a Fidesz ellenzéki léte 2010 előtt (lásd pl. a polgári köröket), amikor alkalmanként képesek voltak nagy tömegeket az utcára küldeni.”