Stephenson nem tud, vagy inkább nem hajlandó következetesen ragaszkodni a tisztavérű tudományos-fantasztikus irodalom szabatos, leplezetlen műszaki érdeklődésű hangvételéhez.
„A regény eleinte erőltetettnek ható palindrom címe (mikor a Hold darabokra esik, hét nagyobbat közülük Hét Évának neveznek el) később másodlagos értelmet nyer, hét kitüntetett szerepű női karakterre utalva, akiket a szerző mind igen markáns, apróra megismerendő jellemmel és egyedi háttérrel ruház fel. Érdekes, hogy ugyanakkor igen kevés épkézláb férfi karaktert használ, mintha csak azt akarná bizonyítani, hogy őket is lehet passzívnak, önfeláldozónak, de végtére is áldozatnak megírni, így az űrbéli társadalom egyre jobban elnőiesedik (ezután viszont kamaszlány-regényes ízű és komolyságú problémák kerülnek elő: marakodás, féltékenység, klikkesedés...). Kíváncsi vagyok, van-e ebben szándékosan túltolt politikai korrektség, esetleg vezeklés vagy büntetés a hímsoviniszta sci-fikért meg a Sad Puppies/Rabid Puppies társaság vállalhatatlan szarkeveréséért, mindenesetre az eredménynek van némi ideologizált mellékíze.
Akárhogyan is, Stephenson sokat változott a Snow Crash óta: úgy tűnik, a techno-bár villogó sötétjében pontszerű pupillákkal lázasan hadaró mesélőt egy kényelmes foteljében hátradőlve elmélkedő, kopott zakós, joviális mérnök váltotta fel, aki nem riad vissza modoros igazságoktól, és élvezettel rágódik a köznyelvben meghonosodott konszenzuális nyelvészeti leleményeken. Ebből a pózból csak ritkán lép ki, de olyankor annál emlékezetesebb: ilyen például a hideg, hatásos közöny, mellyel az űrbéli munkák járulékos veszteségének statisztikáját ismerteti, vagy az űrbázis-rendőrség megszervezésének első lépései, a maga alapvető morális dilemmáival (ez a téma aztán nincs igazán kifejtve a későbbiekben). Érkeznek tehát felrázó pofonok, sőt egészen zseniális pillanatok is akadnak, de sajnos nagyrészt elvesznek a technikai leírások masszájában, melyekkel a szerző a talán meglepően közeli jövőben elérhető, ám ettől függetlenül se nem eredeti, se nem izgalmas technológiákat ismerteti sok száz oldalon keresztül. Íme a bizonyság: a jövőjóslás unalmas is tud lenni...
A regény túlterheltségére jellemző az is, hogy rengeteg karakterének mind egyedi, sőt egzotikus, hangsúlyozottan toleráns és harsányan multikulti háttértörténetet írt, melyekből süt a szilikon-völgyi startup-milliomosok, Burning Man-imádó kreatívok és sávszélességet lélegző jövőkutatók new age hippivilágának hevülete. Aki fogott az életében kezébe Wired-magazint, hallgatott már Apple-vezérektől beszédet, látott pár TED előadást, vagy olvasott valaha Elon Musk-interjút, annak azonnal ismerős lesz a nyugati világ tech-elitjének korporatokrata poszt-nacionalizmusa, technokrata naivsága, lelkesen utópikus, ugyanakkor ijesztően pragmatikus anti-demokratikus meggyőződése.”
Az új magatartásformák ugyanúgy terjednek, mint a járványok, és a 21. századra a túlzások vették át a főszerepet az emberi viselkedés alakításában; az ok az „egyharmados kisebbségek” és a „szuperterjesztők” felemelkedése – állítja önkritikus könyvében Malcolm Gladwell.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
Egy felhasználó azt írta, „most már tényleg valakinek át kéne nézni miket posztol, mert ez a szavahihetősége kárára megy”.
Az aztékok emberáldozatra épülő vallását a hódító spanyolok és a katolikus egyház a Sátán legintézményesültebb kultuszának tartotta.
Kemény nem ontja a könyveket, ami különösen rokonszenves a mai világban.
Gerzsenyi Gabriella az EP Mezőgazdasági Bizottságának ülésén többek között a gazdák talajművelési szokásait is kritizálta.
A legjobb politikai barométer a világban a román politika mozgása: ahová áll, ott mindenképpen fordulat várható.
Nagy tervezgető vagyok. Tervezgető és álmodozó. Ez az álmodozás nem egy jó hírű kifejezés, mert leginkább valami olyasmit értenek alatta, ami felesleges, értelmetlen és hiábavaló. Elálmodozgat az ember, na persze. De nagyon ráérsz!
