„Antony Beevor, a híres brit hadtörténész a BBC History című magazinnak adott interjújában Hitler döntését a Szovjetunió megtámadásáról legnagyobb elkövetett hibájának nevezte. Az ügy történeti hátteréről, vagyis arról azonban, hogy milyen szovjet koncepció vezetett ehhez a helyzethez, nem sokat mondott, sőt a szovjet motivációkat egy teljesen hamis félmondattal (amely szerint Sztálinnak nem voltak offenzív szándékai) elintézte. Ennek hiányában az olvasó nem tudja eldönteni, hogy a szovjet felet valójában milyen szempontok is vezették 1939-1941 között. Érdemes-e egyáltalán a békeszerető, mit sem sejtő Szovjetunió és a háborús agresszor Németország ellentétpárját használni?
Ezzel a rövid írással is azt szeretném bizonyítani, hogy 1941. június 22. nem a mit sem sejtő áldozat és a gonosz nácik összecsapása volt. (...)
Tanulságos, ha a szovjet külpolitikai stratégiát összevetjük az antifasiszta harc lehetőségeivel. 1930-1933 között még nem volt előre eldöntött tény, hogy Németországban Adolf Hitler kerül hatalomra. A nácikkal szemben rendkívül erős szociáldemokrata és kommunista párt is esélyes lehetett volna.
Sztálin azonban a nácikat nem karanténba kívánta zárni, hanem hatalomra akarta juttatni, adott esetben a német kommunistákkal szemben is.
Csak ezzel magyarázható a »szociálfasizmus« teóriájának meghirdetése, amellyel Sztálin a kommunista pártok számára nem a nácizmust, hanem a szociáldemokráciát tette meg fő ellenségnek, és ezzel tevékenyen hozzájárult a nemzetiszocialista-ellenes egységfront szétveréséhez. A Pravda Hitler hatalomra jutását is úgy kommentálta, hogy a fasizmus az imperialista rendszer mélyülő válságának terméke, a nácik pedig csak siettetik a tőkés rendszerek összeomlását, Sztálin pedig egyes források szerint Hitlert a forradalom »jégtörőjének« nevezte. (...)
Hitler és Sztálin megegyezése valójában három szerződést is jelentett: az 1939. augusztus 23-án megkötött paktumot, annak titkos záradékát az érdekszférákról, valamint az 1939. szeptember 28-án megkötött határ- és barátsági szerződést. Előbbi a kölcsönös semlegesség deklarálása mellett azt is tartalmazta, hogy szerződő felek kötelezik magukat arra, hogy amennyiben egyikük hadiállapotba kerül, akkor a másik semmilyen formában sem támogatja az ellenérdekelt oldalt. Utóbbi véglegesítette Lengyelország felosztásának határait és rendelkezett arról, hogy mindkét fél belátása szerint rendezi a hozzá jutott területek népességének politikai jövőjét.
A Németországgal kötött szerződések nem interpretálhatóak úgy, mintha a szovjet vezetés ezeket békevágytól, vagy esetleg saját fenyegetettsége tudatában kötötte volna.”