Víg klónok és szomorú burzsoák

2016. május 09. 13:54

Bizony, van a Lilian rideg világában valami sztoikus vagy egyenesen nihilista, klasszikus görögös, világvégi hangulat, klón által vész, aki klónt ragad, viszont akárhányszor beleléphetsz ugyanabba a klónba, és klón a klónnak igenis kivájja a szemét.

2016. május 09. 13:54
Juhász Kristóf
Magyar Idők

A klónozás hálás alapkérdés, talán még Philip K. Dick és William Gibson sem mondott el róla mindent, és nem merítették ki a kötelezően hozzátartozó komor, indusztriális, antiutópisztikus atmoszféra összes rétegét. Ronil Caine (a magyar szerző a rendszerváltás óta meghonosodott fantasy-hagyományokhoz hűen angolosítja magát) a romantikus drámáig klónoz, ami azért jó választás, mert a romantikát kihagyja belőle.

Holott a cselekmény lényegében egy romantikus, gyöngéd, szerelmetes hosszú hétvége körül zajlik, de zajlása olyan érzelemmentes, hideg és könyörtelen, mint az Enterprise külső burkolata az Aldebaran hideg fényében. (…)

A Lilian történetmesélése dermesztően szenvtelen: annyira kisszerű és nyomorúságosan kafkai benne minden karakter, akik közben annyira elvágyódnak valami másba, és a szerelem mint eszmény, mint utolérhetetlen, idilli állapot ott is lebeg végig, kimondva vagy kimondatlanul, akár a vágy másik titokzatos tárgya, a fiatalság – mindkettő olyasmi, amiért reménytelenül küzdve jól elbukunk, vagy esetlenül bukdácsolunk az elkerülhetetlen végzet kopott dramaturgiai lépcsőjén.

Amerika választ! Kövesse élőben november 5-én a Mandiner Facebook-oldalán vagy YouTube-csatornáján!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!