Vékony Krisztián: Sors-algoritmus

„A felvezetés alapján lehet, hogy nem tűnik túl izgalmasnak a történet. A fülszöveget elolvasva én sem vártam valami nagy durranást. Azonban, pár oldal után egyszerűen elmerültem a történetben. A hangulata nemhogy magával ragadott, hanem egyszerűen beszippantott. Vékony Krisztián leírásai annyira jól mutatják be a várost és a benne élő embereket, hogy végig úgy éreztem, mintha én is jelen lennék a történetben. A komor, sötét hangulat rányomja az olvasóra is a bélyegét. Hiába van odakinn tavasz és virágba borult táj, ha az ember elkezdi olvasni, minden besötétedik körülötte, mintha szürke őszi nap lenne.

A sci-fi mellett egy krimi, vagy inkább thriller szál is helyet kap a történetben. Ugyanis hiába működik jól Brozkov képlete, ha egyszer csak megjelenik benne egy változó, amit ki kell iktatni. Ez a változó pedig nem más, mint egy szadista gyilkos, aki a Védettekre vadászik. Hiába titkos a szervezet és tagjainak, illetve a megfigyelteknek a névsora, valahol kiszivárognak az információk. A Védangyalok pedig sorban elbuknak, ahogy védettjeik áldozatul esnek a sorozatgyilkosnak. A sors-algoritmus egyre nagyobb szórást kezd el mutatni, miközben a Balkán Birodalom is egyre nagyobb fenyegetettséget jelent.

A regényt olvasva, akarva, akaratlanul párhuzamot fedezhetünk fel Isaac Asimov: Alapítvány trilógiájával. Mindkettőben egy titkos szervezet felügyeli a jövőt, melyet megjósoltak. Azonban míg az Alapítvány sorozat globális, csillagközi birodalom keretein belül játszódik, addig a Sors-algoritmus leginkább Budapest területére korlátozódik. Persze, vannak átfedések és áthallások, mégis azt kell mondanom, hogy egy teljesen más történetet kapunk.”