„Az már régóta érezhető, hogy a KDNP pártelitjén belül egymásnak feszül két élésen eltérő politikai szemlélet. Mindegyik stratégiai alapja a jelentéktelenség. De míg az egyik szemlélet szerint a jelentéktelenség biztos túlélésének záloga az, ha a párt úgy a lehető legjelentéktelenebb, ha közben jelentéktelennek is látszik, a másik ezzel az alapgondolattal szembemegy: úgy akar jelentéktelen lenni, hogy legalább egy kicsikét azért ne tűnjön annak. Ha kell, kitalálja, miként reformálja át az oktatást, ha kell, beleszól abba, mi legyen az Alaptörvény első sora. Ez a progresszív jelentéktelenség. Ez utóbbi a KDNP erőpolitikája, a vasárnapi boltzár ennek az erőpolitikának az intézményesítését jelentette. És egészen mostanáig azoknak az erőknek a párton belüli győzelmét, akik ennek a progresszív jelentéktelenségnek az élharcosai.
A vasárnapi boltzár kudarca arra a dilemmára is rávilágít, amivel a pártnak nap mint nap szembe kell néznie. Ezt a dilemmát leginkább a fingáshoz lehetne hasonlítani. Ha öten vagyunk egy liftben, és finganunk kell, akkor mi a kevésbé ciki? Ha halkan, de büdöset fingunk, vagy ha hangosat, de szagtalant?
Plasztikusabban fogalmazva: olyan szimbolikus döntéseket kezdeményezzenek-e, amelyek esetleg sokaknak nem tetszőek, de nem váltanak ki hangos tiltakozásokat, vagy élére álljanak olyan kezdeményezéseknek, amelyek nem túl látványosak, mégis alapjában kavarják fel a status quo-t?”