Kristóf konyhája

„Sokan félnek ettől a könyvtől, hogy hittérítő akar lenni a vegánság kapcsán.

Szó sincs hittérítő könyvről. Nincsenek hatalmas vegán feliratok a könyvön, külön fel is tüntettem, hogy nem csak vegánoknak szól. Nem hiszek az agresszív térítésben. Sokszor agresszív homofóbokkal provokálok beszélgetést pont azzal, hogy nem vagyok provokatív. Elkezdenek támadni és elviszem a kommunikációt egy olyan irányba, hogy egy ponton az embernek olyan felismerése támadjon, hogy »nem szidhatom tovább ezt az embert, mikor már fél órája kedvesen válaszol nekem és készérveket sorol fel.« Én ebben a kommunikációban hiszek a veganizmus terén is. Múltkor egy forgatásra úgy jött oda a stáb, hogy hát azért egy kis libazsír hiányzik… A szemem sem rebbent, csak főztem, majd tálaltam, és a vacsora végére senkinek eszébe se jutott a kolbászról és a zsírról beszélni.

Nem unalmas ez a harc egy picit? Ezek az erőltetett viccek…

Megszoktam. Ugyanúgy ahogy a homoszexualitás kapcsán megszoktam. Nem tudok autentikus módon nevetni azon, amikor valaki azt mondja, hogy »de meleg van, mert a Kristóf megérkezett«. Valószínűleg tízezredszerre hallottam ezt a magasröptű poént. Ugyanezeket durrogtatják az emberek a vegánokkal kapcsolatban. Van egy klasszikus vegán vicc, hogy hogyan tudod megmondani valakiről hogy vegán? Nem kell megmondanod, mert ő úgyis elmondja magától.

Mondjuk hogy őszinte legyek, ha vegánnal találkoztam, attól tényleg gyorsan megtudtam…

Ha egy nem vegán azt mondja, hogy de éhes vagyok, menjünk már el menni egy gyrost, akkor nem úgy tűnik, mintha a húsevésről beszélne, hanem simán az étkezésről. De ha egy vegán azt mondja, hogy de éhes vagyok, úgy ennék egy tofus szendvicset, akkor az már olyan, mintha a veganizmusról beszélne. Pedig valójában ő is az evésről beszél. Ha valaki azt mondja, hogy kérek egy cappucinót, neki nem kell megjegyezni, hogy hagyományos tejjel kéri, de aki vegán, annak külön meg kell jegyeznie, hogy nem hagyományos tejjel kéri. Automatikus hogy egy kicsit többet fogunk beszélni arról, hogy vegánok vagyunk. De én nem szoktam ezeken a poénokon fennakadni. Örülök neki, hogy az illető, aki él ezekkel a poénokkal, jól érzi magát. Nem tekintem ezt egy küzdelemnek. Az, hogy az ember videókat mutogat a vágóhidakról, lehet egy módszer azoknak, akik szociálisan nagyon érzékenyek, de olyan hedonista embereket, amilyen például én vagyok, leginkább azzal lehet ösztönözni, hogy az ember finomakat főz nekik.”