Egy kézcsók és más semmi

Ma Budapestre látogat Beata Szydło lengyel miniszterelnök. Látogatásának célja nem ismeretlen, hiszen a múlt héten már nálunk járt a külügyminisztere, Witold Waczczykowski is. Az új, ultrajobboldali lengyel kormány az ukrajnai válságot és az EU elbizonytalanodását kihasználva regionális középhatalommá szeretné felépíteni magát, s ehhez most szövetségeseket toboroz térségünkben. A középhatalmi státusz elérésére a korábbi, szocialista és jobbközép lengyel kormányok is törekedtek; de ők megelégedtek azzal, hogy az uniós döntéshozatalon belül növekedjen meg Lengyelország súlya, amit az utóbbiak Donald Tusk tanácsi elnökké választásával el is értek. 

A Kaczynski-féle Jog és Igazságosság párt azonban az euroszkeptikus, iskolázatlan, vidéki lakosságot célozta meg, akiknek a nacionalizmusát nem lehet brüsszeli pozíciók megszerzésével kielégíteni. Ennél sokkal hatásosabb a nyílt orosz-, és a valamivel diszkrétebb németellenesség, kritikátlan Amerika-barátsággal tetézve. Ezt szolgálja az orosz agresszió ellen létrehozandó félkatonai milícia otthon és egy új kelet-európai blokk létrehozása külföldön. Ami a milíciát illeti, egy esetleges orosz támadás ellen a milícia körülbelül annyit érne, mint a lovas katonák annak idején Hitler tankjaival szemben. Lengyelországot, mint minket is, a NATO tagság és az atomarzenál véd meg bármilyen külső támadás ellenében. De az ellenzékkel szemmel a milícia bevethető lehet, ha a tiltakozó hullám átlép bizonyos kereteket. Az oroszellenes blokk pedig vezető helyzetbe hozhatja Jaroslaw Kaczynskit, aki így afféle szuper-miniszterelnökként vezényelheti a visegrádi és balkáni országokból létrehozandó szövetséget.

Mivel Csehország és Szlovákia nem siet feladni orosz kapcsolatait, Németországgal pedig végképp nem kíván konfliktusba kerülni, a lengyelek elsősorban Romániát szeretnék megnyerni ehhez a blokkhoz. Térségünkben köztudottan Lengyelország és Románia számít az Egyesült Államok legfontosabb katonai szövetségesének. Míg a magyar-lengyel barátság elsősorban érzelmi alapokra épül, a lengyel-román viszonyt a közös geopolitikai érdekek diktálják. Az új blokk nyíltan és bevallottan az amerikai befolyást és az oroszellenes készülődést szolgálná térségünkben, függetlenedve Nyugat-Európa habozó magatartásától. Magyarország nyilván afféle harmadhegedűs lenne Varsó és Bukarest tervezendő blokkjában, amelyet amerikai csapatok és a fegyverkezés felpörgetése tenne komolyabbá.

Nem kértek fel és nem is kívánkoznék Orbán Viktor tanácsadójának. Ingyen, bérmentve mégis azt javaslom neki és tanácsadóinak, hogy ne menjenek bele ebbe a zavaros tervbe. Magyarország elemi érdeke a Németországhoz kötődő barátság és az Oroszországgal való korrekt partneri viszony. Az előzőt alapvető politikai és gazdasági szempontok, az utóbbit pedig az energiabiztonsági megfontolások indokolják. Ami pedig a német-orosz viszonyt illeti, hazánk huszadik századi tragédiái a két nagy ország közti háború közvetlen következményei voltak. Térségünk jelenlegi stabilitását pedig a kettejük közti béke és bizalom biztosítja. Szinte semmiben sem értek egyet Orbán Viktorral, de eddig úgy láttam, hogy a Németországhoz és Oroszországhoz való viszonyát illetően a józan realizmus vezérli.

Ezért ha lehet, udvarias módon csókoljon kezet Beata Szydło asszonynak, ami lengyel nők esetében természetes, nem úgy, mint nyugat-európai politikusnőknél. Ennél többet viszont ne ígérjen neki. Teljesítsük uniós és NATO-kötelezettségeinket, de ne akarjunk atlantibbak lenni az Egyesült Államok kipróbált nyugat-európai szövetségeseinél. Különösen ne egy lengyel-román tengely harmadhegedűseként.