Az építészek vesztésre állnak!

„Tisztelt Elnök Úr!

A Dél-Dunántúli Építész Kamara elnökeként – magam mögött tudva az Elnökség tagjainak támogató véleményét, de személyesen vállalva a közölteket – ezen, nyilvánosságra hozott levélben kérem, hogy a Magyar Építész Kamara határozottan, egyértelműen és következetesen foglaljon állást az elmúlt időszak építésügyet érintő kérdéseivel kapcsolatban. Levelemet egyben ösztönzésnek és segítségnek is szánom a nehéz feladat végrehajtásához.

A 160 m2 -es javaslat néhány hónapja még habókos ötletnek tűnt, amit egy a közönség kérte akcióval csempésztek bele az amúgy még ígéretes 1567-es kormányhatározatba. A karácsonyi ajándékként becsapódó 300 m2 történet azonban életveszélyes cunamivá nőtte ki magát, mely mára minden vasárnapi ebédhez kínál egy érthetetlen és értelmezhetetlen pusztító hullámot. Engedély nélkül, csupán egy bárki által elkészíthető bejelentéssel, lényegében tervezetlenül, ellenőrizhetetlenül, a helyi szabályozások figyelmen kívül hagyásával, megengedve külterületen és zártkertben is, energetikai és komfort követelményektől megszabadítva, és mindezt állami támogatással – nos, itt már a szakmánk felelőssége, hogy megfogalmazza-e a szükséges jelzéseket, tiltakozásokat.

Az építészek vesztésre állnak! Az építészet ügye is vesztésre áll!

Legyen korszerű otthona mindenkinek, de nem mindegy milyen áron. Az átgondoltságot követelő érveink ma kevés támogatót találnak, hiszen a lakosság ma a kapható támogatások bűvöletében él. A jövő generációk azonban meg fogják ítélni cselekedeteinket, és a települések fenntartásában majd jelentős gondokat okozó, a településképet nagy eséllyel tönkretevő, szakszerűtlen épületek tömege, a körülöttük kialakuló viták, perek, és elrontott emberi kapcsolatok, a közösségek megingatott belső összetartó ereje mind azt a kérdést erősíti majd, hogy HOL VOLTAK AZ ÉPÍTÉSZEK?

Én magam (csak példaként) négyszeresen vagyok érintve:

• Építészként megdöbbenéssel tölt el a Kormányzat szakszerűtlensége, és dühít a hívatásunk (és más hivatások) módszeres, propaganda eszközökkel való lejáratása,
• Főépítészként felháborít a helyi közösségek akaratának, önrendelkezési jogának teljes semmibevétele, az építészeti értékek védelmének teljes feladása,
• Kamarai tisztségviselőként szomorúan látom, hogy a saját sorsunkért való rettegés megnémít, és cselekvésképtelenné tesz minket, eltávolítva a maradék, kamarai alapelvekhez még hű tagságunkat is,
• végül Állampolgárként kikérem magamnak, hogy az én befizetett adómból tönkretegyék a mi környezetünket, átláthatatlan és mérhetetlen támogatásban részesítsenek minősíthetetlen, és korszerűtlen építményeket.

Amit lehet, tűzoltásként (árvízi mentésként) megtettük:

• felhívást tettünk közzé, melyben figyelmeztetjük a tagságot a veszélyekre,
• összegyűjtöttük a felmerült kérdéseket, és közzétettük a konzultációkon kapott válaszokat (már ahol van válasz),
• készítettünk egy észrevételeket és javaslatokat tartalmazó dokumentumot, mely jogi muníciót ad az egyeztetésekhez.

A számtalan beérkezett észrevételre, szakmai érvre, de különösen a MÉK Alapszabály 2.2.1 d.c.) pontjára hivatkozva kérem a MÉK Elnökségét, hogy - óvatos egyezkedés, kikuncsorgott háttérbeszélgetések helyett szakszerűen megfogalmazott tiltakozással, érvekkel és konkrét javaslatokkal - álljon ki a közvélemény, és különösen az építészek elé! Meggyőződésem, hogy vesztenivalónk nincs. Az egyedül lehetséges megoldás egy újraértelmezett, tisztességes alapokon álló szakmapolitikai együttműködés a Kormánnyal.

Tisztelettel:

Horváth András
építész/elnök
Dél-Dunántúli Építész Kamara”