A valóság látszata

„Az emberek csak a bennük rejlő közösségiséggel együtt adják a társadalmi valóságukat, csak azzal együtt reálisak. Így, ha az emberek nagyobb tömegéből már kihunyás előtt áll mindenkori közösségeik újratermelési akarata, az azzal való azonosulásuk és a mindezt biztosító szimbólumaik, szokásaik és rituáléik elterjedtsége, akkor esetleges egészséges megjelenésük, magabiztos életkedvük ellenére ez csak mint csalóka látszat ítélhető meg. Hasonlattal élve ez olyan, mint az egészségesnek tűnő, de férges alma külseje, amikor a pusztulás valósága még rejtve van a szem elől. Ezzel szemben ha a közösségiség újratermelésének szokásai neveléssel belérögzültek az egyes emberbe, a lányok anyák akarnak lenni, a férfiak közösségi, vallási azonosulása rutinjellegű mindennapi cselekedetekben valósul meg, akkor az esetleges nyomorúságos egyéni megjelenésük, szánandó életkörülményeik mellett is mint a jövő legyőzhetetlen közössége tagjainak foghatók fel a helyes megítélés szerint.

Mindig ez tolult fel bennem, amikor a médiahíradásokat néztem és olvastam az elmúlt hónapokban a népvándorlás áradatáról. Mint az Európa végnapjai – a demográfiai összeroppanás következményei című könyv szerzője, én e képekből a látott valóságot mindenkor spontán módon kiegészítettem a migránsok közt magabiztosan mozgó európai emberek mögött a haldokló közösségeik árnyaival, a belőlük szinte már teljesen hiányzó közösségi azonosulás halálos következményeivel. Ha meg tudnám jeleníteni a fizikai érzékelés számára a kívülről irigyelhető jólétben mozgó európai migránssegítők valóságát, akkor a közösségeiket jelentő, halálhoz közelítő árnyakat vonultatnám fel mögöttük valamilyen képi megoldással, hogy a nézők a teljes európai valóságot észlelni tudják, és ne csak a valóság látszatát. És fordítva: hasonlóképpen meg lehetne jeleníteni a külső fizikai létükben most nyomorultan festő népvándorlók máskülönben irigylésre méltó közösségi erejét.

Vagyis a valóság épp fordított, mint amit a mostani migráció médiahíradásai és az azt kísérő kommentárok megjelenítenek. Élettől duzzadó közösségek jönnek tömegesen a demográfiailag összeroppanó és az individualizmus túlhajtásai miatt a közösségiséget magából kipusztító európai társadalmakba. A valóságban a haldokló európai közösségek saját állapotukat nem is észlelő tagjai fogadják az élettel teli iszlám közösségek tagjait, akik tömegesen özönlenek be, míg a látszat azt mutatja, hogy nyomorúságos körülmények között érkező emberek tömegeit az öntudatos európaiak magukhoz »felemelni« igyekeznek.”