Nemzetállami hisztéria

„Amit az indokoltnál látványosabbra gerjesztett bevándorlási ramazuri mögött látunk, az az európai politikai nemzetállam biztosan elhúzódó, de talán utolsó történelmi hisztériája azért, hogy önmaga túlélését igazolja. Kiszámított zokogás ez valami ellen, ami be fog következni. (...)

Amikor Merkel az internet korát emlegeti, valójában Marxot idézi: az emberi érintkezési viszonyok lettek egyetemessé, úgy, hogy a nyugati életmód visszfénye szinte minden távoli viskóban látható, méghozzá többnyire keleten gyártott nyugati technológiával. Ám ez a »képernyővalóság« csak a gazdasági menekülteket útra kelésre csábító csacsogás. A kérdés inkább az: miért nem tudják/akarják a saját hazájukban megélni ezt az életmódot a rá vágyók? Ami a politikai menekülteket illeti: miért nem sikerült az »arab tavasz« nyugati demokratizálása? Miközben a munkamegosztás, a tőke mozgása, a kereskedelem, a nemzetállamok gazdasági egymásrautaltsága globális mélységű lett, ami szétfeszíti a politikai nemzetállami kereteket, akkor is, ha ennek kulturális következményeit ugyanezen nemzetállamok egy része képtelen elfogadni. Nem csak európai gyötrődés ez, a kínai birodalmi nemzetállam épp úgy nehezen tud vele mit kezdeni, mint a magyar kormányfő, akinek igaza van: Európa már nem olyan, mint volt, és soha többé nem lesz olyan, mint amilyennek az Uniót az alapítók elgondolni merték. Ezért a XX. századi Európa már nincs és a XXI. századi még nincs. Ha viszont lesz, akkor csak mint nyitott, liberális európai parlamenti nemzetállamként létezhet életképesen. A kulturális nemzetállamok politikai-gazdasági közösségeként.

Ettől a jövőképtől riadt meg Orbán Viktor annyira, hogy hirtelen minden erejével meg akarja védeni a mai Unió külső határait. Azt a mai közösségi formát, amelyet eddig, mint haldokló szatócsboltot, elparentált. Láthatólag dacosan eltökélte magát: vagy olyan bezárkózó, fundamentális keresztény nemzetállammá lesz a jövő Európája, amilyennek ő elképzeli vagy ne legyen semmilyen.”